– Egy pragmatikus kérdés, rögtön az elején. Szlovéniának tavaly óta új kormánya és miniszterelnöke van, sok tekintetben mintha egyfajta regressziót, hátraarcot tapasztalnánk. Ön hogy látja?
– Nos, a jelenlegi kormány szerintem Európa legwoke-abb kormánya. Ostoba dolgokat művelnek, csupa olyasmit, amire nincs szükség, ezért aztán a támogatottságuk csökken, a gondok meg nőnek. Szlovéniában most az ellenzék a jó, a jelenlegi vezetés nem jó az országnak. Reálisan nézve van egy politikai élet a felszínen, és van egy úgynevezett mély állam. Ez felettébb erős és jórészt azok irányítják, akik a kommunista rezsim idején hatalmon voltak, hisz megtartották a befolyásukat az igazságszolgáltatásban és a médiában, illetve jelentős pénzügyi forrásokat menekítettek át az egypártrendszerből.
– Az Európai Unió balkáni bővítése aktuális téma, Szlovéniának és Magyarországnak egyaránt érdeke. Szerbia például rendre teljesít egy mérföldkövet és egy fejezet lezárul, majd újabb feltételt szabnak neki Brüsszelből. A mostani politikai helyzetben mennyire tartja fontosnak az EU balkáni bővítését?
– Nézze, az unió bővítése az EU túlélésének záloga.
Ahogy az elmúlt 15 évben megtapasztalhattuk, ha az unió és a NATO nem hajlandó bővülni, majd lesz más, aki hajlandó lesz erre. Ezt kristálytisztán látom. Az unió Szlovénia felvételével nem utoljára bővült, de a brüsszeli döntéshozók túlnyomó többsége óriási hibát követ el, amikor a csatlakozást előzetes feltételekhez köti. Először is közlik, hogy egy szorosabb, integráltabb unióra van szükség, ami nevetséges, mert a dolgok nem így működnek. Ha az Európai Unió alapító atyái is így álltak volna hozzá a kérdéshez, az unió létre sem jött volna!
– Gondolja, hogy a bővítés halogatása a nyugat-balkáni térség országait Oroszország, Törökország vagy Kína érdekszférája felé sodorja?
– Nem. A legnagyobb veszély valószínűleg az, hogy ez a Brüsszelből vezérelt macska-egér játék a Nyugat-Balkánon újabb konfliktusok kialakulásához vezet. Ez a legaktuálisabb veszély, és a jelenlegi helyzetet lehetetlen további tíz évig konzerválni.