„Európában nem ismerik fel, hogy egy napon a saját hazájukban kisebbséggé válhatnak”

„Dél-Afrikából meglepetten néztünk Európára, arra, hogy mennyire nyitottak az országok és vannak, akik csak úgy magukhoz veszik a bevándorlókat, fel nem ismerve azt, hogy egy napon a saját hazájukban kisebbséggé válnak” – mondta a lapunknak adott interjúban Ernst Roets. A nemrégiben magyarul is megjelent Lődd le a búrt! című könyv szerzője maga is a dél-afrikai fehér közösség tagja, aki közvetlen környezetében tapasztalta meg, milyen brutális módon végzik ki a búrokat a helyiek.

20230502 Budapest Ernst Roets író Fotó: Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

– Most már magyarul is elérhető könyvében számos borzalmas gyilkosságról, családtagjait érő támadásról számol be. Önnek mi a személyes tapasztalata a búrokkal szembeni ellenségeskedésről?

– Amikor a könyvemet írtam, azért kezdtem ezekkel a beszámolókkal, hogy hangsúlyozzam, milyen nagy problémáról van szó. Emellett ez része a munkámnak, hogy az áldozatokat segítem. Sok áldozatot ismerek, többükkel a támadások után találkoztam, ahhoz azonban, hogy a probléma súlyosságát megértsük, beszélnem kell azokról is, akiket már azelőtt ismertem, hogy brutális támadások áldozataivá váltak volna. Jó néhány embert meg tudok nevezni, akiket farmjaikon öltek meg, mellettük családtagokat, barátokat, akik túlélőkké váltak. A gimnáziumban volt egy barátom, aki este elment otthonról, és egyszer csak valaki fejbe lőtte telefonálás közben. Apám unokatestvérét brutálisan meggyilkolták: kövekkel ütlegelni kezdték, majd egy vasvillával átszúrták a koponyáját. Az egyik legbrutálisabb farmgyilkosság áldozatai egy hölgy szülei voltak, őt arról a farmról ismerem, ahol felnőttem, az esetről a mai napig beszélnek.

Nyakukra kötelet kötöttek és úgy vonszolták őket a házban fel-alá. A hölgy apját úgy gyilkolták meg, hogy a zuhanyrózsát lenyomták a torkába és forró vizet engedtek a gyomrába, ami súlyos égési sérüléseket okozott. Végül egy vadászpuskával agyonlőtték.

És ez csak néhány eset a sok közül. Voltak, akiket fáklyával égettek halálra, voltak, akiket az autó mögé kötöztek és addig vontatták, amíg bele nem haltak, de olyan is előfordult, hogy valakinek kardok nyomtak le a torkán, másokat feldaraboltak. Borzalmas, hogy mennyire kreatívak a gyilkosok. A könyvet Wilmien Potgieter emlékére ajánlottam, még kétéves sem volt, mikor családjával együtt meggyilkolták. Egy szombati napon éppen hazaért szüleivel. Először az apját támadták meg: vasvillával, késsel, machetével 151 alkalommal szurkálták össze, majd vasvillával a nyakában hagyták meghalni a kertben. Mindezt felesége és kislánya szeme láttára. A kislányt saját anyja szeme láttára lőtték le, utána az asszonyt bevonszolták a házba, letérdeltették és őt is lelőtték. Annyira borzalmas, hogy gondolni sem akarsz rá. De vannak még történetek gyermekekről, akik a szemtanúi voltak saját szüleik meggyilkolásának.

Fogságba esett búrok Dél-Afrikában 1899-ben. Fotó: AFP/Archives Snark

– Milyen most a búrok helyzete Dél-Afrikában?

– Egyszerre nagyon jó és nagyon rossz. Nagyon rossz, mert a dél-afrikai rendszer az összeomlás szélére került és nincs arra utaló jel, hogy kilábaljon az ország ebből a válságból. Az államadósság, a korrupció, a bűnözés, az oktatás állapota miatti tiltakozások száma pedig emelkedik. Minden mutató azt jelzi, hogy az ország rossz irányba halad. Mi a közösségünkön belül intézményeket építettünk ki, ezzel is védve magunkat. Ha ugyanis az állam megbukik, nekünk túl kell élnünk. Saját iskoláink, egyetemeink, kulturális szervezeteink, gazdasági szervezeteink vannak. Több mint húsz közösségi intézménnyel rendelkezünk, melyek nem képesek megoldani az összes problémát, de segítik a fennmaradásunkat.

– Lát esélyt arra, hogy javulni fog a helyzet?

– Igen, bár én optimista vagyok. Van egy David Landes-féle mondás, melyet gyakran idézünk. Azt mondta, hogy a jövő az optimistáké, a pesszimistáknak pedig – akik azt mondják, hogy minden össze fog omlani –, nincs jövőjük. Tehát, optimistának kell lennünk, de mindeközben realistának is maradnunk kell. A mi helyzetünkben optimisták lehetünk azzal kapcsolatban, mit tehetünk a saját érdekünkben, és bár Dél-Afrikában nagyon rossz a helyzet, a közösségünk továbbra is erős és kitart. Erős a kultúránk, erős az identitástudatunk. Túl akarunk élni. Ehhez sokan is, körülbelül 2,7 millióan vagyunk.

A magyarokhoz hasonlóan szétszóródva élünk, de még nagyobb területen, mint a magyarok, ráadásul mindenhol kisebbségben vagyunk.

Ezen változtatnunk kell. Közelebb kell lennünk egymáshoz, hogy egy adott területen többségbe kerülhessünk. Viszont úgy látom, hogy a búrok helyzete csak rosszabb lesz, egyre többen hagyják el az országot. Abban bízom, lesznek, akik Magyarországra kerülnek és lesznek hírvivőink, akik világszerte beszélnek majd arról, mi történik Dél-Afrikában. Tudjuk, hogy az emberek szegényebbek lesznek, tudjuk, hogy egyre dühösebbek lesznek a dél-afrikai kormányra, és tudjuk azt is, hogy az újabb kudarcokért minket fognak hibáztatni, miközben a kormány egyre inkompetensebbé válik. A korrupció és a bűnözés egyre nagyobb méreteket ölt majd, az országban még rosszabb lesz a helyzet. A mi intézményeink viszont egyre erősebbé válnak, miközben úgy látom, egy politikai űr van kialakulóban. A kormányzó pártot az emberek elhagyják, de az ellenzék mögé sem akarnak beállni. Bizonyos értelemben túlzás, de egyes álláspontok szerint egy posztállami társadalomba lépünk: az állam összeomlik, de nem jön helyette alternatív megoldás. Hogy ez meg fog-e történni, nem tudom, de azt hiszem, előfordulhat.

Fotó: Maikönyv.hu

– Nem először jár Magyarországon. Mit gondol a magyarokról, van párhuzam a magyarok és a búrok között?

– Igen, sok a hasonlóság és ezt nagyon izgalmas látni. Emlékszem, mikor 2021-ben a lezárások idején Magyarországon jártam, a feleségemnek meséltem, meglepett, hogy a magyarok mennyire hasonlítanak a búrokhoz.

Például, sok magyar imádkozik étkezés előtt, ahogy mi is, de Amerikában már nem igazán látunk ilyet, legfeljebb vidéken.

Aztán, amikor néhány magyar barátom utazott Dél-Afrikába, ők is rácsodálkoztak az étkezés előtti imádkozásra, mondván, Magyarországon is ez a szokás. Apróság, de szimbolikus és azt jelzi, hogy a keresztény értékek fontosak maradtak. Emellett a magyaroknál is azt látni, hogy nem születik elég gyermek, ami egy ideig Dél-Afrikára is igaz volt, de most megfordulni látszik a tendencia. Konzervatívak vagyunk és nagyon fontos számunkra a család, a történelem. Tiszteljük őseinket, örökségeinket és ezt igyekszünk is megőrizni – Magyarországon ugyanezt látom. Amit nagyon szeretnénk, az egy őszinte beszélgetés a múltunkról, amikor kifejthetjük, mi nem volt jó a múltban. Részesei voltunk egy apartheidrendszernek, amiről elhíresült az ország, de erről nem beszélhetünk nyíltan.

– A búrok gyakorlatilag kisebbséggé váltak a saját országukban. A migrációs folyamatok következtében megtörténhet ez akár Európában is?

– Szerintem igen. Találkoztam már magyarokkal, akik aggódnak amiatt, hogy mi történik Nyugat-Európában, ahol már a kommunista eszmékkel is kacérkodtak. Szerintem a probléma a politikusokkal van, akik jobban aggódnak a következő választások, mint a következő generáció miatt, ennek a következményeit viszont a mi nemzedékünk fogja elviselni.

Dél-Afrikából meglepetten néztünk Európára, arra, hogy mennyire nyitottak az országok, és vannak, akik csak úgy magukhoz veszik a bevándorlókat, fel nem ismerve azt, hogy egy napon a saját hazájukban kisebbséggé válhatnak.

Amikor ez megtörténik, akkor már késő lesz. Ezért is mondtam korábban, hogy a demográfia kulcsfontosságú: hiába a sokszínű kultúra, a csodálatos színházak, a szórakozási lehetőségek, az egyetemek és minden más, ha a demográfiai adatok csökkennek. És azt hiszem, ez különösen igaz az európaiakra és az amerikaiakra, akik nem ismerik fel fontosságukat ebben a demográfiai körben.

Borítókép: Ernst Roets, a Lődd le a búrt! című könyv szerzője, az AfriForum dél-afrikai civil szervezet ügyvezető-helyettese Budapesten (Fotó: Bach Máté)