– Miért olyan fontos az F–16-os Ukrajnának, már ha egyáltalán tényleg olyan fontos?
– Az F–16-osok átadása egyrészt ugyanolyan politikai-kommunikációs projekt, mint amilyet korábban láttunk már a tüzérségi eszközök (HIMARS), a légvédelmi eszközök (Patriot) és a harckocsik (Leopard 2/Abrams) kapcsán. Annak demonstrációja, hogy a nyugati szövetségesek elkötelezettek Ukrajna önvédelme mellett. Másrészt azt is látnunk kell, hogy a 2023. júliusi vilniusi NATO-csúcstalálkozóhoz közeledve a tagállamok előkészítik azokat az intézkedéseket, amelyek Ukrajna hosszú távú – a jelenleg zajló magas intenzitású, fegyveres – konfliktuson túlnyúló katonai támogatásának elemeit fogják képezni.
Az ukrán légierő és légvédelem megerősítése ennek részét képezi, amelyekkel a stratégiai cél nem csupán az ország védelmi képességeinek megerősítése, hanem az elrettentő képességek megalapozása is.
Egyébként ilyen lépésnek tekintem az Abrams harckocsik átadását is. Ezek a technológiailag minőségi ugrást jelentő lépések ugyanis nem a most zajló vagy a közeljövőben várható ukrán műveleteket alapozzák meg, hanem az ország katonai képességeinek 2024-es és azutáni fontos csapásmérő kialakítását, amelyek egy esetleges következő (katonai) konfliktusos szakaszban képessé tehetik Ukrajnát a sikeres védekezésre vagy jobb esetben elrettenhetik Oroszországot az újabb katonai agressziótól.
– Hozhatnak az F–16-osok fordulatot a harctéren?
– Mint mondtam, a folyamatban lévő és rövid-, középtávon várható hadműveletekben az F–16-osoknak nem lesz szerepe. Ha a 18 hónap helyett 17 hétre – legkevesebb négy hónapra – becsült pilóta-átképzés valóban megvalósítható,
akkor is legkorábban ősszel válnak bevethetővé az eszközök.
Átadásuk jelentősége közép- és hosszú távon lesz beárazható, amikor Ukrajna védelmi és elrettentési képességeinek egyik pillérét képezhetik. A mostani bejelentés időzítését nem ahhoz érdemes mérni, hogy milyen régóta kérik az ukránok, hanem ahhoz, hogy a július eleji vilniusi NATO-csúcson fogadják majd el a legfelsőbb szintű politikai döntést a szövetség tagállamai Ukrajna hosszú távú katonai támogatásáról.
– Miért éppen F–16-osok: mire képesek ezek a gépek?
– Az F–16-os vadászbombázók fontos katonai tulajdonsága, hogy miközben egy eszközről beszélünk, a különböző verziói és eltérő felszerelései, fegyverei többféle feladat ellátására is alkalmassá teszik a légtérellenőrzéstől a légiharcon át a szárazföldi erők műveleteinek közeli légi (tűz)támogatásáig. Egyelőre arról nem rendelkezünk információkkal, hogy milyen fegyverrendszereket biztosítanak a repülőgépekhez, és ezek eredményes alkalmazhatósága nagyban függ a kiképzéstől is.
Ahogy a török Bayraktar drónok és a HIMARS precíziós tüzérség sem bizonyult a háborút eldöntő „csodafegyvernek”, csupán egyes hadműveletek eredményességét elősegítő eszköznek, az F–16-osok – esetleges jövőbeni – alkalmazására is mértéktartó elvárásokkal érdemes előre tekinteni.
– Mire mehetnek az orosz légierő gépei ellen?
– Az F–16 technológiailag hasonló „generációugrást” képez, mint amikor a „buta” tüzérségi eszközöket és lőszereket kiegészítette a precíziós HIMARS-alkalmazás.
Az öreg MiG-ekhez képest egy új generációt képvisel – és a modern orosz vadászgépekkel összevetve is vannak előnyei.
Ilyen például a jobb szervizelési adottságok, a hosszabb üzemidő, a pilótafülke kedvezőbb kilátást biztosító kialakításából, jobb fordulékonyságból adódó légiharcelőny. De nem minden elemben domináns, például a Szuhoj vadászgépek alacsonyabb sebességen jobban manővereznek. Az F–16 többcélú repülőgépként széles feladatspektrumra alkalmas, ezzel szemben a szovjet-orosz típusok feladatokra specializált eszközök. Emiatt az amerikai alaptípusból és verzióiból nagy mennyiséget tudtak legyártani, az egyes orosz típusokból kevesebbet. Ez nagyobb átadható, eladható eszközmennyiséget biztosít, több pótalkatrészt. Az F–16-ost technológiai-szerkezeti kialakításából eredően hosszabb üzemidőre (kilenc-tíz ezer repülési óra) tervezték, mint a szovjet-orosz típusokat (két-három ezer repülési óra), az F–16 hajtóműve modulárisan cserélhető, a szovjet-orosz típusoknál integrált a teljes gépszerkezetbe. Az F–16 átadásának racionális hátterét az adja, hogy az amerikai fejlesztésű-gyártású repülőgépet 26 ország tartja hadrendben, és mintegy 4600 darabot gyártottak belőle, ezért könnyebben lehet ellátást biztosítani. Emellett a gépek átadására nyitott nyugat-európai országok – például Belgium, Hollandia – azért adnák át az eszközöket, mert ők már a generációváltásra készülnek, amit a kelet-közép-európai, az F–16-ost még akár tíz évig hadrendben tartó országok a kiképzés, a logisztika, a szerviz terén tudják támogatni Ukrajnát. Szakértői becslés szerint az átadni tervezett repülőgépek még ezer repülési óra „tartalékkal” rendelkeznek.
– A számos előny mellett milyen kockázatokkal járhat az átadás?
– Ahogy más fejlett nyugati fegyverrendszerek esetében is, az átadást mérlegelő politikai döntésben meghatározó tényező e technológia átadása és esetlegesen ellenséges kezekbe kerülésének kockázata. Azonban miközben az F–16 egy fejlett negyedik generációs, többcélú vadászrepülőgép, ma már korántsem az Egyesült Államok csúcstechnológiájú eszköze (ami az F–35 Joint Strike Fighter ebben a kategóriában), ezért ez a kockázat kezelhető, bizonyára elfogadható mértékű. A tekintetben is, hogy a repülőgépet átadó országok – Washingtonnal pontosan egyeztetve és szorosan együttműködve – csak azokat a technológiai „extrákat” fogják átadni, amiket akarnak.
Miközben attól nem kell tartanunk, hogy az 1978 óta hadrendben álló eszköz alapkonstrukcióját például az oroszok ne ismernék.
Az F–16-osok ukrán üzemetetésének kulcskérdései a logisztika, a működés-fenntartás (szervizelés, javítás), a pilóták kiképzése, valamint az anyagi-technológiai kiszolgálás (pótalkatrészek, fegyverrendszerek) lesznek, illetve mindennek védelmi kiadási forrásainak biztosítása.
– Van-e még bármilyen eszköz az oroszok kezében, amivel „megbüntethetik” a lépést?
– Mivel az F–16-osok perspektivikus átadása nem az aktuális műveleteket befolyásolja, emellett a hozzájuk tartozó fegyverrendszerekről sem tudunk jelenleg semmit, nem érdemes „eszkalációs spirálként” értelmezni ezt a lépést. Ahogy a HIMARSok érkezésére sem volt szimmetrikus vagy aszimmetrikus orosz válasz, 1:1-ben itt sem várok ilyen lépést, illetve nem látom a célzott válasz lehetőségét.
Borítókép: Amerikai F–16-ost tankolnak (Fotó: U.S. Air Force/Tech. Sgt. Daniel Asselta)
Orosz–ukrán háború 
