Varga Judit elárulta, mi lesz a magyar uniós elnöksége legfőbb prioritása

Az Európai Unió Tanácsa 2024 második felében esedékes magyar elnökségének prioritásai között kiemelten szerepel a demográfiai kihívások kezelése, Magyarország ugyanis erre nem tartja megfelelő válasznak a migrációt, hanem a családpolitika terén keresi a megoldást – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Strasbourgban kedden.

MAGYAR NEMZET
Forrás: MTI2023. 05. 09. 18:35
null
20200916 Budapest Varga Judit igazságügyi miniszter Fotó: Kurucz Árpád KA Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar újságíróknak nyilatkozva Varga Judit arról tájékoztatott, hogy megbeszélést folytatott a Strasbourgban ülésező Európai Parlament elnökével, Roberta Metsolával, akivel egyebek mellett az uniós tanács magyar elnökségének prioritásait tekintették át.

Közölte: a demográfiai kihívások kezeléséhez Magyarország a jövő évben esedékes uniós tanácsi elnökség idején javasolni fogja, hogy az európai szerződések is foglalkozzanak a családpolitikával, és ehhez rendeljenek uniós forrásokat is. – Ne csak a migrációt támogassa az Európai Unió, hanem a családpolitikát is! – tette hozzá az igazságügyi miniszer.

Az uniós tanács magyar elnökségi programjai között Varga Judit a bővítéspolitikát emelte ki, amellyel kapcsolatban közölte: Szerbiának mindenképpen be kell kerülnie az európai közösségbe.

Közölte továbbá, hogy Magyarország hangsúlyt kíván majd helyezni a kohéziós politikára is, amely olyan kiegyenlítést biztosíthat a tagállami gazdaságok között, amelyek az egész közösséget teszik még sikeresebbé. Varga Judit elmondta: megbeszélést folytatott Marija Pejcinovic Buriccsal, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács főtitkárával is, akinek arra hívta fel a figyelmét, hogy a Kárpátalján élő magyar kisebbség jogai, ahogyan már az ukrajnai háborút megelőzően, a háború alatt is csorbát szenvednek.

Magyarország támogatja Ukrajna uniós perspektíváját, ugyanakkor nagyon fontosnak tartja, hogy a csatlakozására készülő ország tiszteletben tartsa az alapjogi okmányokban lefektetett európai normákat, köztük a nemzeti kisebbségek jogainak szavatolását

– fogalmazott.

Az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) vezetőjével, Síofra O’Leary elnökkel folytatott találkozójával összefüggésben a miniszter közölte: a strasbourgi bíróság nemrégiben ismerte el, hogy a polgári perek elhúzódására kialakított magyar jogorvoslati rendszer alkalmas arra, hogy belső jogorvoslatot teremtsen. Ez azt jelenti, hogy ezekben a kérdésekben már nem kell a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulni – emelte ki.

Az uniós pénzek lehívását lehetővé tevő uniós bizottsági feltételekkel kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva közölte: egyes civil szervezetek hálózatai kellemetlenül érzik magukat amiatt, hogy Magyarország teljesíti a vállalásait, hogy megcsinálja a házi feladatát. Az intézkedések működnek, és modellértékűnek számítanak a frissen felállított új intézmények is, melyek egyebek mellett biztosítják az átláthatóságot, vagy hatékonyak a korrupció elleni küzdelemben 

– tette hozzá Varga Judit.

Borítókép: Varga Judit (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.