Egyes szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy Moszkva komoly támogatást kaphatott Kínából. A vámnyilvántartások szerint a Poly Technologiesnek a háború megkezdése óta küldött szállítmányai értéke mintegy kétmillió dollárt tett ki. Ezek felhasználásával az orosz Kalasnyikovok és a mesterlövészpuskák által használt lőszereket készítették.
William George, az Import Genius kutatási igazgatója azt mondta, hogy a szállítmányok következményei egyértelműek.
Amikor nagy mennyiségű, katonai töltények készítésére szánt lőport szállítanak egy háborúban álló országba, észszerűtlen elképzelni, hogy a készterméket nem használják halálos célokra a csatatéren
– mondta George.
Alexander Gabuev, a Carnegie Intézet vezető munkatársa ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy eddig Kína általában tartózkodott minden olyan cselekedettől, amely láthatóan és erőteljesen átlépné azokat a határvonalakat, amelyeket az Egyesült Államok kormánya a háború elején állított fel arról, hogy mi minősül a nyugati szankciók megsértésének. Mivel a Poly Technologies már a háború előtt is szállított a barnauli gyárba, Kína ezeket a szállítmányokat a rendszeres kereskedelmi forgalom részének tekintheti.
Az orosz Barnaul Cartridge Plant lőszergyár decemberben került fel az Európai Unió által szankcionált cégek listájára. Egyes információk ugyanis azt sugallták, hogy az üzem kiképzőtáborként szolgálhatott a Prigozsin-féle Wagner-csoportnak. A szállítmányokat küldő Poly Technologies pedig Kína egyik legnagyobb fegyverexportőre. Rendőrségi és katonai erők számára gyárt felszereléseket, beleértve az egyéni védőfelszereléseket, a robbanóanyagokat és a rakétarendszereket. A The New York Times szerint az elmúlt évtizedekben bírálatot kaptak a kézi lőfegyverek Zimbabwébe történő szállítása miatt. Az elmúlt néhány évben fegyverszállítmányokat küldtek Pakisztánba, Srí Lankára és Nigériába is.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: sarun_J)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!