Az MTI a Pul pervogo Telegram-csatornára hivatkozva azt írta, Lukasenka felidézte a lázadás idején történteket, amikor felvette a kapcsolatot Prigozsinnal.
Az első fél órában káromkodással zajlott a beszélgetés. Kizárólag. A káromkodások száma tízszer több volt, mint rendes esetben. Persze bocsánatot kért, majd káromkodásokkal kezdte elmondani nekem, mi történt
– ismertette.
Lukasenka fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Wagner-csapatok által elfoglalt Rosztov-na-Donu városában nem esett bántódása senkinek. Beszámolt arról is, hogy a telefonbeszélgetés során elmondta Prigozsinnak, hogy kész Moszkva védelmére kelni, mint 1941-ben. „Egy dandár fel van készítve, hogy Moszkva alá induljon. És mint 1941-ben... megvédjük Moszkvát” – hangoztatta. Hozzáfűzte, hogy figyelmeztette Prigozsint: „már félúton el fogják taposni, mint egy bolhát”.
Lukasenka közölte, hogy kezességet vállalt a telefonbeszélgetés során Prigozsin biztonságáért és erői áttelepítéséért.
Lukasenka szót ejtett a Belarusz területére áthelyezendő orosz atomfegyverekről is. Mint mondta, ezek nagy részét már átszállították. Hangsúlyozta, hogy a fegyverek kezelését orosz katonák látják el, mivel saját csapatainak nincs ebben gyakorlata. „A fegyverek őrzéséért személyes felelősséget elsősorban én viselek” – szögezte le a belarusz elnök. Egyben kijelentette, hogy a Wagner-erőknek semmilyen szerepük nem lesz ezen fegyverzet őrzésében. A posztszovjet országban már tavaly óta állomásoznak Wagner-katonák, akik a belarusz erők kiképzésében vesznek részt. A belarusz védelmi miniszter, Viktar Hrenyin ugyanakkor arról beszélt kedden, nem bánná, ha az ország hadseregében lenne egy olyan egység, mint a Wagner-csoport. Lukasenka ezt követően arra utasította Hrenyint, tárgyaljon Prigozsinnal az ügyben.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!