A Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület különböző programok szervezésével, és a tagszervezetek támogatásával igyekszik felhívni a figyelmet a külhoni magyarság helyzetére.
A határtalanul nem egy homogén, hanem egy ernyőszervezet, amely elsősorban a hálózataiban képvisel erőt. Ennek az egész Kárpát-medencét beszövő hálózatnak köszönhetjük az első kampányunk sikerességét, amiben megfogalmaztuk azt, hogy legyen nemzeti minimum a határon túli magyarok ügye
– emelte ki a Magyar Nemzet kérdésére Bagi Barna elnök.
A szervezet emellett a választási kampányok során is képviselteti magát, ugyanis számos figyelemfelhívó akciót szerveztek azzal a céllal, hogy minél több külhoni magyar vegyen részt a 2022-es országgyűlési választásokon, és formáljon véleményt az anyaország jövőjével kapcsolatban.
A Határtalanul a Magyar Fiatalokért azonban nem csak politikai, hanem civil tevékenységet is végez. Közvetlenül az ukrán háború kirobbanása után a szervezet vezetői egy segélycsomagot vittek a kárpátaljai magyaroknak, illetve több rendezvényt is szerveztek, amelyeknek fő célja volt, hogy megismertessék a fiatalokkal a kárpátaljai magyarság helyzetét.
Ilyen volt a kárpátaljai jótékonysági bál is, amely során csaknem másfél millió forintot gyűjtöttek össze a Kárpátalján maradt idős, krónikus betegek ellátásának finanszírozására.
A magyarság helyzete a magyarellenes közhangulat miatt az elmúlt években sokat romlott a térségben, ennek ellenére azonban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének elnöke, Dobsa István továbbra is bizakodva tekint a jövőre.
Az ukrajnai háború kitörése után sok fiatal a korábbi terveivel ellentétben el kellett hogy hagyja a szülőföldjét, és az anyaországban keresett menedéket. A menekülőkkel kapcsolatban az volt a határozott döntésünk, hogy a lehetőségekhez mérten igyekezni fogunk közösséget biztosítani a számukra az anyaországon belül is
– tette hozzá Dobsa István.
Az utóbbi években egyre fontosabbá vált a külhoni ifjúsági szervezetek számára az is, hogy milyen körülmények között, és milyen lehetőségekkel élhetik a mindennapjaikat a kárpátaljai fiatalok Magyarországon.