
Az Alapjogokért Központ közölte: számtalan elemzés született arról, hogy a magyar származású spekuláns hogyan szított utcai erőszakba torkolló belső konfliktusokat a világ számos országában.
„A Soros-klán alaposan kivette a részét a 2020-ban az Egyesült Államokon végigsöprő, BLM-tüntetéshullám néven elhíresült vandál pusztításból is. Számos párhuzam érzékelhető a tengerentúli zavargások és a mostani francia migránslázadás között. Mint az USA-ban akkor, úgy ma Franciaországban is a progresszió élharcosai a rendőrség egészét hibáztatják a kialakult helyzetért” – véli az intézet.
Hozzátették: látva azt, hogy Alexander Soros milyen szoros kapcsolatokat ápol az amerikai demokrata párt felső vezetésével – Joe Biden beiktatása óta nem kevesebb, mint 14 alkalommal járt a Fehér Házban –, nem tűnik alaptalannak az a gyanú sem, hogy a jelenlegi franciaországi erőszak összefüggésbe hozható azzal, hogy a progresszív washingtoni kormányzat nem nézte jó szemmel Emmanuel Macron pekingi útját. Ugyanis a francia elnök Kínában arról beszélt, hogy hazájának – és az egész EU-nak – saját érdekeiből kiindulva kell viszonyulnia a feltörekvő nagyhatalomhoz.
Az Alapjogokért Központ szerint magyar szempontból vizsgálva az eseményeket igen szembeötlő, hogy az olyan föderális európai intézmények, mint az Európai Parlament, ahol a képviselők egy része közismerten közeli viszonyt ápol a Soros-klánnal – mely az előző ciklusban 226 „megbízható szövetségest” tartott számon közöttük – annak ellenére ragaszkodnak a migránskvótákhoz, hogy a francia példa egészen nyilvánvalóan mutatja, hová vezet a parttalan migráció.
„A most nyugat-európai városokban tomboló garázda zavargások kapcsán látható tehát, hogy Alexander Soros nem beszélt a levegőbe, amikor hatalomátvétele után a politikai nyomás fokozását ígérte.
A társadalmi igazságharc leple alatt folytatott vandál erőszak pedig mutatja, hová vezet a korlátlan multikulti: a migránsgettókból kiinduló, gerjesztett káosz minket csak megerősít abban, hogy az illegális bevándorlókat az országon kívül, az uniós kvótaterveket a fiókok legmélyén, a Soros-befolyást pedig kordában kell tartani.
– összegezte az Alapjogokért Központ.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!