A kormányfő energiapolitikai kérdésre válaszolva emlékeztetett: hosszú évtizedeken keresztül Szerbia a gázt Magyarországon keresztül kapta, és amennyire szükségük volt, mindig rendelkezésre állt számukra. Most a helyzet megfordult, a magyarok kapják a gázt Szerbiától, és a szerbek ugyanazt a magatartást mutatják, mint amit a magyarok hosszú éveken keresztül – húzta alá Orbán Viktor.
A miniszterelnök szerint ez a példa jól mutatja, hogy milyen mélyen össze vannak kapcsolódva a közép-európai országok, és milyen jelentősége van annak, hogy ezek a nemzetek politikai ideológiáktól függetlenül tudatában legyenek közös sorsuknak.
A kormányfő Magyarországot olyan országnak nevezte, ahol jelen pillanatban kis túlzással „zéró migráns van”, az egyetlen migránsmentes hely egész Európában. Ennek okaként a miniszterelnök a jogi és fizikai védelmi rendszert nevezte meg.
A védelem egyik része a kerítésépítés és annak megvédése, amelyen bár néha átszöknek a migránsok – mert már fel vannak fegyverezve, és időnként durva akciókat indítanak a határőrök, illetve a kerítés ellen – a nagy részüket meg tudják fogni, ők pedig már nem érkezhetnek meg illegális migránsként Ausztriába. A jogi védelem pedig a lezárt, pozitív elbírálású menekültügyi eljáráshoz köti a belépést. Akik nem így jönnek, azt visszaviszik a határ túloldalára. Ez az egyetlen modell, ami működni fog – jelentette ki, ugyanakkor megjegyezte, hogy az EU ezt a döntő lépést nem meri megtenni.
Hozzátette: míg ezt nem teszik meg, minden intézkedés a céljai ellenkezőjét fogja okozni. – Ezért minden szabályozás, amely nem azt mondja, hogy kívül kell várni, a migránsok fejében meghívólevelet jelent, és amíg nem mondja azt az EU, hogy meg kell várni a határokon kívül a menekültügyi eljárás lefolytatását, emberi tragédiák tízezreit idézik elő – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Az EU menekültügyi rendszere nem működik, ezért Ausztria, Magyarországgal és Szerbiával együtt, egyértelműen behúzta a menekültügyi féket – erről már Karl Nehammer osztrák kancellár beszélt a csúcstalálkozót követően.
Szövetségesek vagyunk az illegális migráció elleni harcban s együtt lépünk fel a szervezett bűnözés ellen. A nemzetközi szervezett bűnözéssel szemben csak nemzetközi együttműködéssel lehet hatékonyan fellépni
– jelentette ki az osztrák kancellár, majd hozzátette, hogy az együttműködés minden lépése mögött az emberi cél az, hogy véget vessenek a Földközi-tengeren sokasodó halálesetek számának. Ehhez elengedhetetlen, hogy a harmadik államokban bevezessék a menekültügyi eljárásokat és ezzel csökkentsék a Nyugat-Balkánra nehezedő nyomást.