Az interjú 2023. október 2-án készült.
– Az egyik legfontosabb nekünk talán az, hogy Szlovákiában választások voltak, és olyan eredményt hozott, aminek van jó és rossz oldala is.
– Először is szeretnénk kifejezni az örömünket, hiszen a szomszédunkban egy olyan választás volt, amelynek eredményeként kiváló esély van arra, hogy egy stabil szlovák kormány jöjjön létre. A Szlovákiához fűződő viszonyunk külpolitikai szempontból kritikusan fontos kérdés. Ennek több oka is van: először is, Szlovákiával van a leghosszabb határunk, 654 kilométer, ezért nyilvánvalóan a lehető legjobb együttműködést próbáljuk kialakítani. Másrészt Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerünk, tavaly 17 milliárd eurónyi kereskedelmi forgalmat bonyolítottunk le egymással. Harmadrészt pedig ott él négyszázhatvan-négyszázhetvenezer magyar ember, akik nagyon fontos összekötő kapcsot jelentenek a két ország között.
A mi szempontunkból a legfontosabb az, hogy Szlovákiának újra egy stabil, kiszámítható kormánya legyen, amellyel hosszú távon, stratégiai kérdések mentén fontos ügyeket tudunk megvitatni abban a reményben, hogy még a következő találkozón is ugyanazzal a politikussal fogunk találkozni. Az is örömteli természetesen, hogy egy olyan párt nyerte meg a választást, amelynek a vezetője nyíltan képvisel a magyar kormányéhoz nagyon hasonló álláspontot a három legfontosabb témában: a béke kérdésében, valamint a migráció és a genderpropaganda elutasításában. Ez a három olyan nagyon fontos kérdés, amely ma szorítja Európát, és jó, hogy lesz egy szövetségesünk az európai vitákban. Természetesen jobban örültünk volna, hogyha a felvidéki magyarokat képviselő párt is bejutott volna a szlovák parlamentbe. Ez sajnos nem sikerült, ugyanakkor mégiscsak megsüvegelendő a teljesítmény abból a szempontból, hogy az elmúlt nagyjából másfél évtizedben a szlovák parlamenti választáson ennyi szavazatot sem magyar párt, sem magyar pártelnök még nem kapott. Hogy milyen következtetéseket kell mindebből levonni, ez nem az én dolgom.
– Az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová rögtön, miután azt mondta, hogy elismerik Ficoék győzelmét…
– Még jó…
– A következő mondatában az volt, hogy Oroszország döntötte el a választást.
– Amikor egy patrióta, a nemzeti érdekeket előtérbe helyező, a brüsszeli liberális fősodornak ellentmondó politikus, politikai család megnyer egy választást vagy egyáltalán esélye van arra, hogy jól szerepeljen egy választáson, akkor Brüsszelből azonnal jön a nyomásgyakorlás, a támadás, a megbélyegzés. Látni kell, hogy ma a politikai diskurzus Európában odáig süllyedt, hogy aki nem hajlandó beállni a brüsszeli fősodorba, aki nem hajlandó fegyvert szállítani, aki nem hajlandó az ukrajnai háború kapcsán az európai fősodor álláspontját vinni, azt azonnal Moszkva kémjének, Putyin barátjának, az oroszok propagandistájának titulálják. Egészen egyszerűen ezekben a kérdésekben a józan észszerű demokratikus vitának Brüsszel nem ad terepet.
– A szlovák választások fényében erősödni látszanak a béke hangjai. Például mire számítsunk Lengyelországban? Ott is mintha józanodás lenne Ukrajna ügyében.
– Mi nagyon szurkolunk a lengyel testvéreinknek, szurkolunk a kormányzó pártnak, hogy megnyerje a választást, mert a politika egy tapasztalati műfaj, és az elmúlt években Magyarország és Lengyelország együttműködésének fejlesztésén hatékonyan, a kölcsönös tisztelet talaján állva tudtunk gondolkodni a jelenlegi lengyel kormánnyal. Azt hiszem, hogy ebből mindkét ország sokat profitált. Természetesen az ukrajnai háború kérdésében különböző megközelítést alkalmaztunk, de ez semmilyen módon nem akadályozza az együttműködést olyan egyéb területeken, mint például az illegális migrációval szembeni nagyon határozott fellépés, a kötelező kvóták bevezetésének megakadályozása vagy akár a családi és keresztény értékek melletti közös kiállás. Az egy másik kérdés, hogy nyilvánvalóan a lengyelek számára is kijózanító lehet az, hogy miután Európában a legtöbbet ők segítettek az ukránoknak, ők elkezdték perelni a lengyeleket a Kereskedelmi Világszervezetnél, ami megmagyarázhatatlan.
– Svédország szeretne NATO-tag lenni. Van-e közvetlen veszély, ami miatt ez rendkívül fontos? Illetve egy olyan ország, amelyik nem tiszteli más országok szuverenitását, mennyire fér össze a NATO elveivel?
– A fő probléma az, hogy a svédek többször is inzultálták és megsértették a magyar parlamenti képviselőket. Ahhoz, hogy Magyarország ratifikálja a svéd csatlakozást a NATO-hoz, szükség van a parlamenti képviselőkre, és ez innentől nem a kormányon múlik. A kormány előterjesztette a maga javaslatát. Azt gondolom, hogy ha valakitől kérek valamit, valakitől várok valamit, akkor tisztelettel közelítek az irányába. Ehhez képest mi történt itt az elmúlt években? Svéd politikusok több száz kilométerre északra folyamatosan, nagyképűen, megalázó módon minősítgették a magyar demokráciát, vonták kétségbe a magyar politikai rendszer demokratikus mivoltát, és állítottak be minket diktatúrának, de legalábbis autokratikus rendszernek. A parlamenti képviselőink jelentős része már négyszer, ötször, akár hatszor is sikerrel vette a parlamenti választást. Valós kampányban, valós politikai versenyben, valós emberektől, valós szavazatokat szereztek egy demokratikus versenyben, alapvetően a vidéki választókerületekben, ahol valóban találkozni kell az emberekkel és ahol számonkérés van.
Ehhez képest ezeknek a képviselőknek azzal kell szembesülniük, hogy Svédországból, több száz kilométerre innen kioktatják őket nagyképűen, hogy ez nem is demokrácia. Azt hiszem, hogy ezek után meg lehet érteni a magyar parlamenti képviselők álláspontját, hogy mindaddig, amíg ezek az inzultusok nem rendeződnek, a maguk részéről egyelőre nem kívánnak ezzel a kérdéssel foglalkozni. Főleg azok után, hogy már a svéd gyerekeknek is azt tanítják, hogy ami itt, Magyarországon van, az nem demokratikus.
– Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel találkozott egy hete, akkor azt mondta, hogy szóba került az ’56-os történelemhamisítási botrány is. Vagy pontosabban az a kérdés, hogy mit tanítanak Oroszországban 1956-ról. Mit mondott önnek orosz kollégája? Illetve beszéltek-e arról, hogy miért volt szükséges a tankönyvek cseréje?
– Felhoztam ezt a kérdést. Fasisztának minősíteni az 1956-os forradalom magyar hőseit elfogadhatatlan. Az, hogy a magyar szabadságért, a magyar szuverenitásért kiálló emberek hősök, erről még csak vitát sem vagyunk hajlandók nyitni semmilyen szinten, mert ez tény. A külügyminiszter kolléga világossá tette, hogy ez ügyben ők Vlagyimir Putyin elnök nyilatkozatát veszik mérvadónak, amelyet az elnök néhány nappal a találkozónk előtt tett, és ami világos álláspontot fogalmazott meg. Ugyanakkor az is evidens, hogy a múlt tekintetében az oroszokkal soha nem leszünk közös nevezőn. Hogy lennénk közös nevezőn azokkal, akik felszabadításként élik meg azt, amit mi megszállásként. Tehát mivel a múlt tekintetében soha nem fogunk tudni közös nevezőre jutni, ezért aztán ennek tudatában kell a kapcsolatrendszerünket alakítani.
– Ezeken a tanácskozásokon, megbeszéléseken szóba kerültek energiaügyi kérdések is. Fogunk-e fázni a magyar lakásokban? Lesz-e mit tankolni az autóba?
– Magyarország energiaellátása biztonságban van, ugyanis Magyarország és Oroszország együttműködését meg tudtuk őrizni pragmatikusnak, a józan ész talaján állónak. Miniszter kollégám is arról biztosított, hogy Oroszország, az orosz vállalatok teljesítik mindazokat a szerződéses kötelezettségeiket, amelyeket vállaltak Magyarország vonatkozásában, leszállítják a szerződésekben rögzített földgáz-, kőolaj- és nukleárisfűtőanyag-mennyiségeket, és eddig a tapasztalataink ezzel a megnyilatkozással egybe is vágnak. Az előttünk álló fűtési szezonra jól felkészültünk, a magyar földgáztárolók töltöttsége bőven az európai átlag fölött van, és a folyamatosan érkező szállítmányok is biztosítják az ország energiaellátását a téli időszakra.
– Megkerülnék Brüsszelben a vétójog intézményét. Évek óta vita van arról, hogy szabad-e, lehet-e egy tagországnak más véleménye, mint a többségnek. Illetve hogy ezt figyelembe kell-e venni? És idetartozik az is, hogy ha megszűnik a vétójog, akkor az első, amit azonnal megszavaznak, a migránspaktum lesz.
– Amikor minket Brüsszelből jogállamisági kérdésekben vonnak felelősségre, az két dolog miatt is nevetséges. Egyrészt, mert semmilyen valós alapja nincsen. Magyarország egy működő demokrácia, egy működő jogállam, semmivel sem működünk rosszabbul ebből a szempontból, mint bármely más európai uniós ország. Másrészt azért is nevetséges, mert ezek a vádak olyan helyről hangoznak el, ahol a jogállamisági működést saját magukra nézve semmilyen módon nem alkalmazzák. Ma Brüsszelben semmibe veszik azokat az európai szabályokat, amelyekre nyilvánvalóan azért volt szükség, mert az Európai Unió egységét meg kell őrizni a legfontosabb kérdésekben. Ilyen kérdés a migráció is. Hiszen ezzel a szégyenteljes eljárással, európai szabályokat és az egyhangú döntéshozatal elvét is felrúgva, semmibe véve tagállami álláspontokat próbálják áterőltetni a migránsok elosztását. Ezzel az európai országok kezéből ki akarják csavarni azt a jogot, hogy mindenki maga dönthesse el, hogy kit akar beengedni a saját országába és kivel hajlandó ott együtt élni. Nyilvánvaló, hogy ilyen döntést csak akkor lehet hozni, ha abba mindenki beleegyezik, és mi ebbe nem egyezünk bele.
– A vétójog kapcsán józan paraszti ésszel fölmerül az emberben az a kérdés, hogy a többi ország arra nem gondol, hogy most Magyarország vagy Lengyelország van a porondon, de bármikor odakerülhet bárki?
– Amikor zárt ajtók mögött nem a közönségnek és nem a liberális médiának játszva, nem rettegve az NGO-k nyomásgyakorlásától, őszintén beszélnek ezek az emberek, akkor azért világosan elmondják – főleg a kisebb tagországok külügyminiszterei –, hogy ők a maguk részéről szintén ragaszkodnak az egyhangú döntéshozatali mechanizmushoz.
– Beszéljünk a diplomáciáról. Amikor ön kinevez egy nagykövetet vagy kinevez egy diplomatát, akkor diplomáciai feladatokkal bízza meg, vagy odaküldi, hogy beavatkozzon a belpolitikába a magyar nagykövet mondjuk Berlinben vagy Washingtonban.
– Azért nevezek ki nagyköveteket, hogy a két ország közötti kapcsolatokat úgy fejlesszék, hogy abból Magyarország profitálni tudjon. Tehát a nagykövet feladata az, hogy a két ország között a lehető legjobb kapcsolatot építse fel annak érdekében, hogy magyar vállalatok az adott ország piacán minél jobban tudjanak érvényesülni, és az adott országból – ha van lehetőség, akkor – munkát teremtő beruházást hozzunk ide.
Én kifejezetten megtiltottam minden egyes nagykövetnek – ez egy szabály itt, a külügyminisztériumban –, hogy részt vegyenek az adott ország belpolitikáját érintő akcióban, és nem is mondhatnak véleményt sem belpolitikai kérdésekben, mert nem ez a dolguk. Nem ezért kapják a fizetésüket, hanem azért, hogy a két ország közötti kapcsolatokat fejlesszék. Ha lenne olyan nagykövet, aki bármilyen, az adott ország belpolitikáját érintő kérdésben beleavatkozik, állást foglal, közös európai akcióban vesz részt az engedélyem nélkül, akkor természetesen azonnali hazarendelés a következmény.
– Most úgy beszélgettünk az amerikai nagykövetről, David Pressmanről, hogy…
– …hogy egyszer sem neveztük meg. Nyilván az amerikai nagykövetre mindig nagy figyelem hárul, mert az Amerikai Egyesült Államokat képviseli. De nem csak ő van így, pont ezért ültem le tavaly a parlamenti választás előtt az Európai Unió tagállamainak nagyköveteivel és mondtam el nekik világosan, hogy mindenki jól értse: ne avatkozzanak bele a magyar választási folyamatba, ne játsszanak helytartósdit, ne szervezzenek akciókat, ne mondjanak véleményt, egyszerűen ne avatkozzanak be. Ezt már úgy szivárogtatták ki, hogy én burkoltan megfenyegettem őket. Ami nem igaz, mert én teljesen nyíltan fenyegettem meg őket, hogy a szakmai együttműködésünk el fog lehetetlenülni, hogyha ők beavatkoznak a magyar választási folyamatba. Ennek olyan evidensnek kellene lennie, mint az, hogy kétszer kettő négy.
– Ukrajnával zárjuk a beszélgetésünket, nagyon sok kérdés van ezzel kapcsolatban is. Egyrészt a kárpátaljai magyarok kérdése, ami nyilvánvalóan a legfontosabb kérdés Magyarország számára. Illetve az ukrán gabona kérdése, és az, hogy az ukránok följelentették Magyarországot. És itt van az OTP kérdése, amivel kapcsolatban volt egy gyenge próbálkozás a hétvégén.
– Hogyha az a kérdés, hogy mi a három legnagyobb vitánk Ukrajnával, akkor ön felsorolta ezeket. Egyrészt elfogadhatatlan, hogy egy Európai Unióba igyekvő ország folyamatosan szorítsa vissza a területén élő nemzeti közösségeket jogai gyakorlásában. Az is elfogadhatatlan, hogy egy Európai Unióba igyekvő ország európai uniós tagállamok ellen kereskedelmi ügyekben bírósági eljárást indítson. Ugyanúgy az is elfogadhatatlan, hogy miközben a magyar adófizetők pénzére ácsingóznak például az európai békekeret kapcsán, aközben a magyar emberek egy jelentős részének bankszámláit vezető, a magyar gazdaság teljesítményét alapvetően meghatározó bankot a háború nemzetközi szponzorainak listáján tartják. Három olyan vitatéma, amelyet nagyon könnyű lenne lezárni, ha az ukránok úgy akarnák.
A magyar nemzeti közösség anyanyelv használathoz fűződő jogait a mindenkori ukrán állam kezdte el jelentős mértékben visszaszorítani 2015-től. Az, hogy Ukrajna visszaadja-e a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösség számára azokat a jogokat, amelyekkel 2015-ig már rendelkeztek – semmi extrát, csak amik már léteztek –, kizárólag Ukrajnán múlik. Ebben mi nem tudunk segíteni, nem mi hozzuk a törvényeket Ukrajnában.
Az, hogy a legnagyobb magyar bankot az ukránok leveszik-e a saját maguk által kreált listáról, a háború nemzetközi szponzorainak listájáról, szintén csak az ukránokon múlik, hiszen ők tették oda, ők is tudják levenni. Ráadásul négy teljesen hazug ok miatt tették oda az OTP-t, majd miután kiderült, hogy ez a négy ok nevetséges és tarthatatlan a külvilág felé, akkor elkezdtek újabb és újabb feltételeket támasztani, ami nyilvánvalóan zsarolás.
A harmadik pedig a gabona kérdése, amiben szintén az ukránoknak kell belátniuk azt, hogy volt egy megállapodás. Mivel a Fekete-tengeren nem tudnak gabonát szállítani az ukránok Afrikába, a Közel-Keletre, Ázsiába és oda, ahol arra szükség van, a közép-európai országok, köztük Magyarország is, megnyitottuk a tranzitútvonalakat. Arról szó sem volt, hogy az ukránok idehozzák a gabonát, elárasztják vele a közép-európai piacokat, tönkreteszik a közép-európai gazdákat, bezsebelik a nagy hasznot, aztán hazamennek. Arról volt szó, hogy átviszik ezeken az országokon keresztül olyan kikötőkbe, ahol hajókra rakják, és elviszik oda, ahol arra szükség van. Mi végrehajtottuk a szükséges beruházásokat. Ukrajna nyugati határán Magyarországon van a legnagyobb átrakodási kapacitás.
– A fősodratú média szerint kicsit elfáradt az ukrajnai támogatások intenzitása. Amikor a kollégáival beszélget a hátsó szobákban, mit lehet ebből érezni? Egyre többen mondják, hogy az ukránok nem tudják kimutatni a hálájukat.
– Azt tudom mondani, hogy az Európán kívüli világ már nagyon várja ennek a háborúnak a végét, ugyanis több dolgot nem értenek. Nem értik például, miként lehet az, hogy amikor nem Európában van egy háború, akkor az unió egy fantasztikus morális magaslatról letekintve békére inti a feleket, tárgyalásokat szorgalmaz és az erőszak azonnali abbahagyására szólít fel. Amikor viszont Európában van a háború, akkor meg az Európai Unió tüzeli a konfliktust és fegyvereket szállít. Aki békéről beszél, azt azonnal megbélyegzik. És azt sem értik, az miért van, hogy Európa globalizálta ezt a konfliktust. Nem értik, miért van az, hogy van egy háború Európában, és ázsiaiaknak, latin-amerikaiaknak, afrikaiaknak kell megfizetniük az árát, az égbe szökő infláció, a magas energiaárak vagy a bizonytalanná váló élelmiszer-ellátás miatt.
Ezek közül van, amit sajnos mi is testközelből ismerünk, ezért ránk nagy megbecsüléssel tekintenek Európán kívülről. Most többször is szembesültem ezzel az érzéssel az ENSZ közgyűlésén. Vannak olyan kollégák a Külügyminiszteri Tanácsban itt, Európában is, akik zárt ajtók mögött, négyszemközt, tanácsülések előtt elmondják, hogy szuper álláspontot képviselünk, és remélik, hogy sikerül átvinnünk. De amikor kérem őket, hogy na, de akkor mondjál te is valamit, akkor jön az, hogy azt nem lehet meg nagy rajtuk a nyomás meg egyebek. Tehát Európában a politikai vezetőkön még mindig ott van a háborús pszichózis. Plusz van még egy fontos szempont. A tények azt mutatják, hogy Európa rendkívül súlyos hibákat követett el és rendkívül rossz döntéseket hozott a háború kapcsán. Előbbit akkor, amikor a szankciós politikával elkezdte tönkreverni az európai versenyképességet, utóbbit pedig akkor, amikor belement az amerikaiakkal egy fegyverszállítási versenybe Ukrajna tekintetében. Minél több fegyvert szállítunk, annál több ember hal meg, annál hosszabb lesz a háború és annál nagyobb lesz a pusztítás. És minél több szankciós csomagot fogadunk el, annál jobban tönkreverjük az európai versenyképességet.
Akik erőltették és károkat okoztak ezzel, azokat felelősségre kell vonni. Mi a politikai felelősség megállapításának a módja? Lemondás? Nyilvánvalóan ezt nem akarják fölvállalni a még hivatalban lévő európai politikusok. Ez a szlovákoknál annyiban megoldódott, hogy ott leváltották a szlovák választópolgárok az eddigi vezetőket és választottak másokat.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: Éberling András)
