Csütörtök reggel szabadulhatnak az újabb túszok a Hamász fogságából

Csütörtök reggel érkezhetnek Izraelbe az első túszok a Hamász fogságából, miután az éjjel a zsidó állam megállapodást kötött a terrorszervezettel ötven túsz szabadon engedéséről négynapos fegyverszünet, izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok elengedése és humanitárius segélyek fejében – jelentette szerda reggel az izraeli katonai rádió.

Forrás: MTI2023. 11. 22. 7:45
Tel-Aviv, 2023. november 21. A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet által fogva tartott izraeli túszokért gyújtanak gyertyát tüntetõk Tel-Avivban 2023. november 21-én. MTI/EPA/Abir Szultan Fotó: Abir Szultan
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint nyolcórás éjszakai tanácskozás után fogadták el az megállapodást, melyet a miniszterek többsége megszavazott. Ellene voksoltak Itamár Bengvír vezetésével a jobboldali Zsidó Erő nevű párt miniszterei, de a kezdetben szintén szemben álló, ugyancsak a politikai paletta jobb szélén helyet foglaló Vallásos Cionisták párt tárcavezetői Becalel Szmotrics vezetésével végül mellette szavaztak.

Az izraeli törvények szerint az ország polgárai a következő huszonnégy órában lehetőséget kapnak arra, hogy a bíróságnál fellebbezzenek a döntés ellen. Ezért csak az esetleges tiltakozások várható elutasítása után, a katonai rádió értesülése szerint leghamarabb csütörtök reggel érkezhetnek Izraelbe az első túszok, akiket az iszlamista Hamász terrorszervezet az október 7-i támadásában a Gázai övezetbe hurcolt.

Ekkor legalább négynapos tűzszünet következik, mely idő alatt Izraelbe szállítanak naponta mintegy tizenkét, összesen ötven gyermeket, édesanyát és idős nőt, akikért cserébe szabadon engednek izraeli börtönökből 150 olyan palesztin nőt és fiatalkorút, akiket nem gyilkossággal vádoltak meg. Izrael minden nap előző este kapja kézhez a másnap hazatérő túszok névsorát.

Az első négynapos időszak után a Hamász újabb foglyokat – gyerekeket és nőket – enged szabadon. A fegyverszünet idején a Hamásznak meg kell próbálnia további anyákat és gyermekeket felkutatni, akikről eddig azt állította, hogy nem ismeri fogva tartásuk helyét. A negyedik napon jelenti be, hogy megtalálta-e őket.

Cserébe minden újabb izraeliért három palesztint engednek el a börtönből, minden egyes újabb tűzszüneti napért naponta összesen tíz elrabolt izraeli juthat haza ilyen módon. A harcok szüneteltetése alatt az izraeli hadsereg napi hat órán át nem figyelheti meg légi eszközökkel a palesztinok mozgását a Gázai övezetben.  

Izrael szerint a Hamász és az Iszlám Dzsihád 195 izraeli állampolgárt tart fogva, köztük negyven gyereket és 58 nőt, vagyis összesen 98-an szabadulhatnak ki az egyezmény alapján. Izraeli becslések szerint közülük 75 tartózkodási helyét ismeri a Hamász vagy meg tudja találni őket. Mintegy tíz gyermeket az Iszlám Dzsihád és más csoportok őriznek. Izrael átadta a Hamásznak a 98 névből álló névsort, és egyelőre nem tudják, hogy kik fognak kiszabadulni.  

Az elengedett túszok először a Nemzetközi Vöröskereszthez, majd a hadsereghez kerülnek, ahol felkészülnek fogadásukra. Az éjszakai kormányülésen Netanjahu elmondta a minisztereknek, hogy a megállapodás részeként a Hamász engedélyezi a vöröskereszt látogatását az elraboltaknál, és gyógyszert vihet nekik.

A Szmotrics vezette párt tagjai attól tartottak, hogy a tűzszünet után a hadsereg nem fogja a korábbi elszántsággal folytatni a háborút, de a hadvezetés közölte, hogy a hadsereg kész megfelelni a tűzszünet feltételeinek, és Joáv Galant védelmi miniszter és Beni Ganz miniszter is kijelentette, hogy nem esik majd csorba a hadsereg harci szellemén. Benjamin Netanjahu miniszterelnök bejelentette, hogy vezetése alatt nem fognak változni a korábban kitűzött katonai célok.

 

Borítókép: A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet által fogva tartott izraeli túszokért gyújtanak gyertyát tüntetők Tel-Avivban 2023. november 21-én (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.