2015. november 13-án este szörnyű merényletsorozat rázta meg Párizst. A támadás a Stade de France stadionnál kezdődött, ahol a házigazda franciák Németország válogatottjával játszottak barátságos mérkőzést Francois Hollande köztársasági elnök jelenlétében, amikor húsz perccel a meccs kezdete után bomba robbant a B bejárat közelében egy bisztróban. Az öngyilkos merénylőn kívül még egy ember halt meg.

A hatóságok a pánik elkerülésére úgy döntöttek, hogy nem szakítják félbe a játékot, és a stadionban tartják az embereket.
Öt perccel később Párizs X. kerületében egy fekete Seat Leonból kezdtek lövöldözni egy bár és egy étterem vendégeire, megölve tizenöt embert és megsebesítve sokakat. Ugyanaz a Seat később a XIX. kerületben tűnt fel, ott is vendéglátóhelyek teraszain ülőkre lőttek. Valamivel távolabb, egy másik étteremben egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát.
A legdrámaibb események a Bataclan koncertteremben zajlottak, ahol a biztonsági főnök gyorsan kapcsolt, kinyitotta a vészkijáratot, és megpróbálta kiterelni az embereket. A kijárat azonban túl szűk volt ahhoz, hogy az Eagles of Death Metal zenekar koncertjének mintegy ezerötszáz vendége gyorsan kimenekülhessen. Néhány szerencsés kijutott, a többiek azonban csapdába estek az épületben, és megkezdődött a mészárlás, amely kilencven halálos áldozatot követelt.
A bő három és fél órán keresztük zajló támadássorozatban összesen 130 ember vesztette életét, négyszáznál is többen sérültek meg, csaknem negyedük életveszélyesen.
Hogyan reagált a francia közvélemény?
Nem volt egységes a reakció, merthogy nincs egy egységes nemzet – mondja Almássy Ferenc francia-magyar újságíró, a Visegrad Post alapító főszerkesztője. Akadtak olyanok, igaz ők voltak legkevesebben, akik egyenesen örültek a történteknek. Többnyire muszlim hátterű emberek, akik nem feltétlenül vallásosak, de második-harmadik generációs bevándorlók, akik nem találják a helyüket a francia társadalomban, és komoly identitászavarban élnek – magyarázza a szakértő.
Franciországban élnek, ott születtek, más nyelvet általában nem is beszélnek, ugyanakkor Franciaország gyűlöletében nőttek fel. Ahonnan származnak oda már nem tudnának beilleszkedni, nem beszélik a nyelvet, nem ismerik az ottani szokásokat, de sosem lesznek úgymond „valódi” franciák. Több millió ember él ilyen helyzetben.
Nem mondom, hogy közülük mindenki örült ennek, de lehetett látni a Facebookon, Twitteren, de akár az utcán, hogy emberek ünnepelték ezeket a tetteket. Nem is beszélve a börtönökről, ahol pedig konkrétan ünnep volt
– mondja Almássy.