November 12-én a spanyolországi pápai nuncius, Bernardito Auza érsek megáldotta a híres barcelonai Sagrada Família (Szent Család-templom) bazilika evangélisták tornyait. Máté, János, Lukács és Márk tornya 135 méter magasan emelkedik ki a barcelonai látképből, tetejüket Xavier Medina-Campeny szobrász kilenctonnás, szárnyas tetramorfjai díszítik, az ember, a sas, az oroszlán és a bika, amelyekkel a keresztény ikonográfia Jézus életének elbeszélőit ábrázolja. A tornyokat az áldást követően ki is világították, a látványban pedig egészen vízkereszt napjáig gyönyörködhetnek az odalátogatók.
A Sagrada Família kétségkívül a katalán főváros egyik legimpozánsabb épülete. A bazilika több mint száznegyven éves története végigkísérte Spanyolország modern kori történelmét, a világháborúk szenvedéseit, az országot kettészakító polgárháborút, Francisco Franco diktatúráját és a demokratikus átmenet időszakát. Éppen ezért nem meglepő, hogy mind a katalánokat, mind a spanyolokat különleges viszony fűzi a monumentális építményhez.
Békét és hitet közvetít
José María Bocabella spanyol könyvkereskedő és filantróp az 1800-as évek végén egy olyan templomot álmodott meg, amely mindenkinek elérhető, békét és hitet közvetít a spanyol társadalomnak. Erre akkoriban szükségük is volt, hiszen a századfordulón rengeteg problémával és kihívással néztek szembe. A dél-európai állam az 1880-as évek végére már javában érezte az ipari forradalom hatásait. Az országban erőteljes urbanizáció és iparosodás vette kezdetét, amelynek következtében új társadalmi osztályok jelentek meg.
Éppen ezért politikai instabilitás is jellemezte az időszakot, a spanyol birodalom hanyatlása felforgatta az addigi viszonyokat. Emellé pedig párosult egyfajta feszültség az állam és az egyház között is. A Sagrada Família-koncepció némileg ironikusan éppen egy olyan társadalmi és politikai környezetben született meg, amelyre az egyházi intézmények befolyásának csökkenése volt jellemző.
A korszak ugyanakkor a régió kultúrájának szempontjából kiemelten fontos volt, hiszen ekkor zajlott a katalán reneszánsz, ami a katalán identitás megerősödését hozta, a művészek és gondolkodók pedig – köztük Antoni Gaudí, a Sagrada Família legendás építésze – filozófiákban, alkotásaikban tovább támogatták ezt.
Bocabella 1866-ban alapította meg a Szent József Híveinek Egyesületét, az ide befolyó adományoknak köszönhetően pedig földterületeket vásárolt Barcelona Poblet negyedében – a városrész ma a Sagrada Família nevet viseli. A templom alapkövét 1882. március 19-én tették le, az építkezés azonban már a kezdetekkor sem ment zökkenőmentesen. Bocabella először Francisco de Paula del Villar építészt bízta meg álmának megvalósításával, a megrendelő és a kivitelező között azonban hamar felszínre törtek a koncepcionális különbségek. A feljegyzések szerint Villar egy neogótikus komplexumot tervezett, elutasítva Bocabella arra irányuló elképzelését, hogy az olaszországi Loreto városának szentélyéhez hasonló templomot húzzanak fel a katalán fővárosban. 1883-ban aztán Villar otthagyta a projektet, amely először Joan Martorellhez, Bocabella építészeti tanácsadójához került volna, aki azonban nem vállalta a feladatot. A lehetőség így landolt Antoni Gaudí ölében, a többi pedig már – a szó szoros értelmében – történelem.
Gaudí és Bocabella egymásra találása tökéletes összhangot eredményezett, a katalán építész a modernizmus és gótika jegyeit vegyítette a bazilika tervezésénél és kivitelezésénél. A különösen magas, keskeny tornyok, ablakok, a gazdag díszítés mellett számtalan organikus forma és természet inspirálta elem is megtalálható – az épület oszlopai és ablakai is olyan mintákat követnek, amelyek a természetben megtalálhatók, például faágak, levelek, kagylók formáját idézik. Emellett Gaudí kiemelt szerepet tulajdonított a fényekkel és színekkel való játéknak, amely a modernista stílushoz köthető. A templom minden részletét áthatja a vallási szimbolika, ennek ékes példája a három fő homlokzat, amelyek Jézus életének különböző szakaszait ábrázolják.
A jelenlegi tervek szerint valamivel 2026 után elkészülő tizennyolc torony is erről tanúskodik: a legmagasabb, központi, 172 és fél méteres óriás Jézus Krisztust szimbolizálja, a többi torony pedig Szűz Mária, az evangélikusok, valamint a tizenkét apostol előtt tiszteleg.
Tiltott oszlopok
Gaudí az innovatív megoldásoktól sem riadt vissza. A hagyományos építészeti formákat hátrahagyva az alkotó a hiperboloid és paraboloid geometriához nyúlt, amelynek köszönhetően az ívek, oszlopok sokkal lágyabban ölelik körül az épületet. Nem hiába tartják a bazilikát a modern építészet egyik kiemelkedő alkotásának. A természeti formákhoz ragaszkodva Gaudí az úgynevezett tiltott oszlopok (többtengelyű támasztás) technikáját is alkalmazta, amelynek különlegességét az adja, hogy az oszlopok bizonyos szögben dőlnek. Ez egyedi stabilitást biztosít a bazilikának.
A Sagrada Família úgy vonulhat be a történelembe, mint az egyik leghosszabb ideig épített templom – habár a kölni dóm, a prágai Szent Vitus-székesegyház vagy a milánói dóm évszázadokon át tartó munkálataihoz képest a szűk 150 év elenyésző. Nem meglepő, hogy ez idő alatt számtalan olyan esemény, tragédia történt, amelyek hatással voltak a Sagrada Família építkezési folyamataira.
Az 1930-as évekre Spanyolországban teljesen kettészakadt a társadalom, politikai gyilkosságok, folyamatos összecsapások jellemezték a mindennapokat. 1936-ban pedig kitört a polgárháború, amit gyakran a II. világháború főpróbájaként emlegetnek. Az egyik oldalon a köztársaságpártiak és támogatóik, marxistáktól kezdve anarchistákig, a másik oldalon pedig a konzervatív monarchisták, a fasiszták, a katolikus szervezetek álltak. Ekkoriban Barcelona az anarchisták és a szélsőbaloldali mozgalmak melegágya volt, ebből pedig már egyenesen következtetni lehet a történtekre. A Sagrada Família a vallás, hagyományos értékek szimbólumaként hamar a baloldali csoportok célkeresztjébe került. Az anarchisták 1936-ban betörtek a munkaterületre, berontottak Gaudí egykori irodájába, szétzúztak mindent, amit értek. Az építész által készített tervek, modellek mind odavesztek, a templom kriptájában is jelentős károk keletkeztek. A támadásban tizenkét ott dolgozó is életét vesztette. A munkálatok a polgárháború végéig, 1939-ig nem haladtak egy tapodtat sem előre, azonban csodával határos módon a bazilika külseje érintetlen maradt a harcok során. Ezzel kapcsolatban később a világhírű George Orwell brit író csípős megjegyzést tett, miután spanyolországi utazásakor megtekintette a Sagrada Famíliát. „A legtöbb barcelonai templommal ellentétben ez nem sérült meg a forradalom alatt, »művészi értéke« miatt kímélték meg. Szerintem az anarchisták rossz ízlésről tettek tanúbizonyságot, amikor nem robbantották fel, pedig lehetőségük lett volna rá” – fogalmazott Orwell. Az író szerint a barcelonai bazilika a világ egyik legundorítóbb épülete.
Digitalizált rekonstrukció
A polgárháború lezárultát követően aztán újraindult az építkezés, nekiláttak az odaveszett tervek rekonstruálásának. Egyesek úgy vélik, hogy a restaurációban részt vevő történészek és építészek a saját céljaiknak megfelelően kezdték értelmezni Gaudí elképzeléseit, emiatt pedig a bazilika vesztett eszmei értékéből. 1964-ben egy nemzetközi építészekből és értelmiségiekből álló csoport a munkálatok leállítását követelte, mivel a Gaudí utáni módosítások és kiegészítések nem értek fel az eredeti minőséghez.
2011-ben aztán újabb tragédia történt: tűzvész ütött ki az akkor már javában látogatható bazilikában. A hatóságok gyújtogatás miatt le is tartóztattak egy 65 éves turistát, a templom szerkezetében nem keletkeztek károk, azonban a bútorok egy része oda lett. Mivel a rekonstruált tervek java részét ekkorra már digitalizálták, így nem kellett újból a nulláról kezdeni, ugyanakkor az esemény rámutatott, mennyire értékes és törékeny a projekt történeti dokumentációja.
A digitalizációnak egyébként kiemelten fontos szerepe volt és van a munkálatok felgyorsításában: már 2001 óta alkalmazzák a 3D-s nyomtatást, amely jelentősen megkönnyítette az összetett alkotóelemek prototípusainak legyártását.
A Sagrada Família 1984-ben a világörökség részévé vált, 2010-ben pedig XVI. Benedek bazilikává avatta. A jelenlegi tervek szerint 2026 utánra végleg elkészül Gaudí életének munkája, amelyet már így is évente több mint ötmillióan látogatnak.
A bazilika sorsa keretbe foglalja Spanyolország modern kori történetét: az építkezés politikai instabilitás közepette vette kezdetét – és így is érhet véget. A harmincas évek után most újra a polgárháború szélére sodródott a dél-európai állam, miután Pedro Sánchez baloldali miniszterelnök a hatalmához ragaszkodva amnesztiát és kvázi autonómiát ígért a katalán függetlenségpárti vezetőknek. Hogy a Sagrada Famíliára a spanyol egység vagy a katalán függetlenség szimbólumaként fogunk-e emlékezni, az előbb vagy utóbb ki fog derülni.
Isten terveinek megvalósítója
Antoni Gaudí korának egyik leghíresebb építésze volt, ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy hét általa tervezett épület – többek közt a barcelonai Güell-palota és a Casa Mila – is a világörökség része. Életét áthatotta a vallás és az az iránt érzett mély tisztelet és odaadás. „Gaudít a hite nélkül nem lehet megérteni, ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, talán valamit megsejthetünk az ő művészetéből, de teljesen sosem fogjuk megérteni a lényegét: a hit és a művészet szintézisét” – áll az életéről 1926-ban, a halálát követően két hétre megjelent könyvben. A katalán építész életének fő műve a Sagrada Família, 43 éven keresztül dolgozott rajta, életének utolsó 15 évét pedig kizárólag a bazilikának szentelte. Gaudí vallotta, hogy mint művész közreműködik Isten terveinek megvalósításában, az igazán nagy alkotásokon rajta van Isten keze. Az építészt a halál is a bazilikában érte. Élete végén már nagyon szűkös körülmények közt élt, mivel az összes pénzét a Sagrada Família megvalósításába ölte. 1926-ban egy villamos elütötte, súlyos belső sérüléseket szenvedett. A különböző elbeszélések szerint Gaudít a kórházban akarták tartani, azonban ő ragaszkodott hozzá, hogy visszatérjen a bazilika közvetlen közelében lévő lakásába. – Itt vagyok a legjobb helyen – mondta. Három nappal később belehalt a sérüléseibe. Gaudít a Sagrada Família északi kápolnájában helyezték örök nyugalomra.
Borítókép: Díszkivilágításban várja a látogatókat a Sagrada Família bazilika (Fotó: Sagrada Família)
