Gabriel Attal a német kancellárnál tett bemutatkozó látogatásán az ukrajnai és közel-keleti konfliktusokra tekintettel hangsúlyozta, hogy a német és francia álláspontok egyeztetésének képessége különleges jelentőséggel bír a világban tapasztalt felfordulás közepette. Berlin és Párizs nézeteltérései kapcsán pedig megjegyezte, hogy meggyőződése szerint „sokkal erősebb az, ami egyesít minket, mint az, ami elválaszt”.
Beszólt Washingtonnak a német kancellár
Olaf Scholz német kancellár és a hétfőn berlini látogatásra érkezett francia hivatali partnere, Gabriel Attal a német–francia együttműködés jelentőségét emelte ki az aktuális kihívások tükrében.


Scholz ismételten felszólított mindenkit arra, hogy nem szabad felhagyni Ukrajna katonai támogatásával.
Nagyon remélem, hogy az Egyesült Államok, illetve az amerikai kongresszus hamarosan döntést hoz a szükséges pénzügyi támogatásról
− hangsúlyozta a német kancellár.
A két politikus szót ejtett a közös védelmi projektekről is, így a FCAS harci repülő és az MGCS harcjármű fejlesztéséről. „Szeretném hangsúlyozni, hogy mindkét projektet jó úton látom haladni, és úgy vélem, országaink együttműködése nagyon intenzív” − tette hozzá Scholz.
A Main Ground Combat System (MGCS) harcjárműprojekt a jelenleg szolgálatban lévő német Leopard 2 és a francia Leclerc páncélosok leváltását szolgálja, és az elképzelések szerint a következő évtizedben válik bevethetővé. A Future Combat Air System (FCAS) légiharcrendszer várhatóan 2040-re fogja felváltani az Eurofighter harci repülőket. Ez utóbbi projektben 2019 óta Spanyolország is részt vesz.
Borítókép: Olaf Scholz német kancellár és Gabriel Attal francia miniszterelnök a berlini kancellári hivatalban folytatott megbeszélése utáni sajtóértekezleten 2024. február 5-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karla Sofía Gascón botrányai ellenére megjelent az Oscar-gálán – végül üres kézzel távozott
Az Emilia Pérez című film minden szempontból alulteljesített.

Orbán Viktor a magyar–macedón csúcsra készül
A miniszterelnök Budapesten fogadta Hrisztijan Mickoszkit.

Súlyos buszbaleset történt Barcelonában + videó
A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

Moldova uniós csatlakozására fokozott figyelem irányul
Földrajzi és geopolitikai helyzete miatt is fontos az EU-nak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Csipke Józsika: Elolvastuk Magyar Péter genderaktivistájának LMBTQ-meséjét, hogy Önnek már ne kelljen

Meglepő fordulat történt az elásott, majd lebetonozott holttest ügyében

Kitálalt a megcsalásról Krausz Gábor; két baba is érkezik a boldog családba

Vámháború: Trump célba veszi a mezőgazdaságot – áprilistól jaj az agrárimportőröknek

Sokkoló dolog történt fényes nappal a magyar Lidl-nél - két édesanya tálalt ki az esetről

Megvadult a színpadon Magyar Péter: őrjöngve üzent a Mandinernek (VIDEÓ)

Korábban meghalhat, aki nem megfelelően alszik

Durva: egy év alatt 30 kilót adott le Réka

Évek óta nézem ezeket a felvételeket...

Újra telefonon egyeztetett Donald Trump és Orbán Viktor

Gene Hackmant szigorú diétára kényszerítette felesége

Egyre gyakoribb rákbetegség ellen véd ez a finomság: érdemes rendszeresen fogyasztani
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karla Sofía Gascón botrányai ellenére megjelent az Oscar-gálán – végül üres kézzel távozott
Az Emilia Pérez című film minden szempontból alulteljesített.

Orbán Viktor a magyar–macedón csúcsra készül
A miniszterelnök Budapesten fogadta Hrisztijan Mickoszkit.

Súlyos buszbaleset történt Barcelonában + videó
A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

Moldova uniós csatlakozására fokozott figyelem irányul
Földrajzi és geopolitikai helyzete miatt is fontos az EU-nak.