A kérdés akkor került ismét előtérbe, amikor a héten Lindsay Hoyle munkáspárti házelnök a szokásokat felrúgva saját pártja módosító indítványát vette napirendre, amely azonnali tűzszünetet és a harcok azonnali beszüntetését követeli a Gázai övezetben. A konzervatívok erre válaszul kivonultak a teremből – számolt be róla a The Telegraph brit napilap.
Hoyle azzal indokolta a döntését, hogy meg akarta óvni a képviselők biztonságát.
Soha nem akarok olyan helyzetbe kerülni, amikor azt látom, hogy egy barátomat bármelyik oldalról meggyilkolták
– mondta a házelnök, hozzátéve, hogy bizonyítékot látott arra, hogy a gázai háborúval kapcsolatos álláspontjuk miatt „egészen ijesztő” fenyegetéseket kaptak a képviselők.
A tudósítások szerint a szavazás idején is százak tüntettek a parlament előtt tűzszünetet követelve.
Korábban a képviselőket a közösség megbecsült tagjaiként kezelték, ma ez már nincs így, részben a közösségi médiában uralkodó toxikus hangnem miatt – világított rá az egyik konzervatív honatya munkatársa. „Az emberek úgy érzik, névtelenül és következmények nélkül gyalázhatják a képviselőket” – tette hozzá.
Bár a parlamenti hatóságok tettek is ez irányú lépéseket, ezek nem bizonyultak elégségesnek. Akadt képviselő, akinek felgyújtották az irodáját. A közel-keleti konfliktus pedig tovább rontotta a helyzetet.
Ha pedig a törvényhozók nem érzik biztonságban magukat, az kihathat a döntéseikre, veszélybe sodorva a demokrácia működését.
A parlamentnek nem szabad és nem is fog meghajolni a fenyegetések előtt
– szögezte le Penny Mordaunt, a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának vezetője.
Borítókép: A brit parlament épülete (Fotó: John Lamparski/NurPhoto/NurPhoto via AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!