Vucsics most kijelentette: Szerbia elítélte az Ukrajna elleni támadást, a Moszkva elleni büntetőintézkedésekkel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: két éve a szerbek az egyetlenek Európában, akik nem vezettek be szankciót. Az államfő ugyanakkor hozzátette: nem esküdött meg Moszkvának, s a kérdésükre válaszolva azt mondta, hogy nem tudja, lesz-e büntetőintézkedés.
Szankció igen, béke nem – az elnök szerint egyre nagyobb az őrület a világban + videó
Amíg Oroszországban győzelmi eufória uralkodik, addig Nyugaton egyre hevesebb és veszélyesebb védekező mechanizmusokat állítanak fel – mondja az európai államfő.

További Külföld híreink
De a »nem tudom« többet jelent, mint egy nagy barát határozott igenje. A tettek olvashatók, és a tetteimmel bizonyítottam. Nem tudom garantálni egy másik országnak, hogyan fogok viselkedni, mert a hazám érdekei vezérelnek. De ebben a két évben bebizonyítottam, hogy tudunk kitartóbbak lenni mindazoknál, akik megnyalták a szájukat, és azt mondták, hogy igen, igen, igen, és ez mutatja, milyen stabil és független politikát vezet Szerbia
– húzta alá a szerb vezető.
További Külföld híreink
Vucsics megjegyezte azt is, hogy egyre súlyosabb irányt vesz az őrület a világ minden táján.
Győzelmi eufóriát látok most Oroszországban. Szeretném ezt kevésbé látni. Látom a reakciókat is, és minden védekező mechanizmust, amelyeket a Nyugat állít fel, s amelyek egyre hevesebbek és veszélyesebbek. Abban reménykedem, hogy ez nem fog még nagyobb tragédiával végződni. Úgy tűnik, igazam volt, amikor két évvel ezelőtt megmondtam, hogy ez milyen irányba fog menni
– hangsúlyozta a szerb elnök, aki hozzátette: Szerbia a saját érdekei mentén fog cselekedni.
Borítókép: Orosz tűzszerészek aknamentesítést végeznek a kelet-ukrajnai Avgyijivka környékén. Az orosz hadsereg február 17-én foglalta el a Donyeck melletti várost (Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!