A közlekedési tárca volt vezetőtjét saját pártja feláldozta volna, csak hogy elüljön a botrány, ő azonban felszólításuk ellenére nem mondott le, hanem kitart ártatlansága mellett. Sőt, csalódottságában a szocialista pártot is maga mögött hagyta, és már a múlt heti ülésen a kongresszus vegyes csoportjához csatlakozott.
A Néppárt szerint Pedro Sánchez kormányfő hiába állítja az ellenkezőjét, biztosra veszik, hogy tudott a kétes maszkszerződésekről, mivel a legközelebbi emberei érintettek az ügyben. A jobboldaliak épp ezért követelik a szocialista párt felelősségvállalását. Miguel Tellado, a párt szóvivője közölte, hogy hétfő reggel egy petíció benyújtásával kezdeményezték Armengol azonnali lemondatását a kongresszusban, aki 2020-ban még Baleár-szigetek elnöki posztját foglalta el és amellett, hogy a korrupciós ügyben szerepe lehetett, egy magasrangú tisztségviselő figyelmeztetése ellenére hibás maszkokat vásárolt a szigetlakóknak, kockára téve mindenki egészségét a pandémia idején.
Armengol játszott a spanyolok pénzével, egészségével és intelligenciájával, ebben a helyzetben vagyunk jelenleg
– fogalmazott Tellado, majd hozzátette, hogy szerinte Armengol óriási károkat okoz a kongresszusnak, személye a botrány miatt veszélybe sodorja az intézmény presztízsét, aminek messze mindenek felett kell állnia. Tellado szerint épp ezért egy másodpercig sem folytathatja a munkát az alsóház élén. A kongresszus elnöke a sajtó képviselői előtt tagadta a vádakat. Úgy fogalmazott: „Rendkívül fel vagyok háborodva a történteken, és undorítónak tartom, hogy valaki profitálhatott az orvosi kellékek beszerzéséből.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!