A Heritage Alapítvány már 2022-ben elindította azt a projektet, amelynek célja, hogy időben letegyék egy sikeres második Trump-kormányzat alapjait – ismertette hallgatóságával Spencer Chretien, a Heritage Alapítvány által életre hívott 2025 Presidential Transition Project igazgatója az Alapjogokért Központ We win, they lose című, az idei amerikai elnökválasztással kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó rendezvénysorozatának legfrissebb beszélgetése során.
A projekt több pilléren alapul. Az első pillér egy mintegy kilencszáz (!) oldalas dokumentum, amely a Mandate for Leadership címet kapta. Ebben az alapítvány munkatársai és a velük együtt dolgozó szakértők, köztük a korábbi republikánus adminisztrációkban, így az első Trump-kormányzatban tisztségeket betöltők írnak, és az egyes állami szervekre lebontva tartalmaz szakpolitikai javaslatokat, ötleteket a republikánus adminisztráció számára.
A dokumentum elkészítésébe több mint száz partnerszervezetet vontak be.
A Heritage Alapítványnál több évtizedes múltra tekintenek vissza a hasonló összeállítások – magyarázta a szakértő. Az első ilyen 1980-ban készült, amikor Ronald Reagan a megválasztása után egy olyan időszakban készült a kormányzás átvételére, amikor energiaválság és migrációs válság is sújtotta az Egyesült Államokat, a gazdaság pedig mélyrepülésben volt – akárcsak manapság. Akkor a Heritage Alapítvány több mint négyszáz embert hívott össze a konzervatív körökből, hogy minden egyes állami szervre lebontva összegyűjtötték a javaslataikat. És a Reagan-kabinet első ülésén a kormány minden tagjának székén ott volt a Heritage Alapítvány több száz oldalas dokumentuma, és az újdonsült elnök kötelezővé tette mindannyiuknak, hogy el is olvassák. – Ez a terv arra, hogy mit fogunk csinálni a szövetségi kormányzatban – mondta minisztereinek Reagan.
Az alapítvány később is készített hasonló dokumentumokat, ezek azonban jóval kevésbé voltak terjedelmesek, mint az első – egészen mostanáig.
Donald Trump volt amerikai államfő első elnöki ciklusára is készült egy összefoglaló a szakpolitikai javaslatokból, és Trump ezek nagyjából kétharmadát végre is hajtotta – emelte ki Chretien.
A mostani dokumentum egyáltalán nem titkos, nem csupán az összes republikánus jelölttel osztották meg az előválasztási időszak alatt, de az interneten mindenkinek ingyenesen elérhetővé tették.
A projekt második pillérét egy olyan „telefonkönyv” adja, amely azokat az embereket gyűjti össze, akik az elnök segítségére lehetnek a programja véghez vitelében. – Az amerikai elnök általában hagyományosan három-négy ezer embert nevez ki, akik a szövetségi kormányzatban dolgoznak, és az ő feladatuk az, hogy az elnök programját keresztülvigyék a bürokrácián, az úgynevezett mélyállamon – magyarázza a szakértő.