Nagy-Britanniában július 4-én tartják a parlamenti választásokat, és a Munkáspártnak (Labour Party) hosszú ideje minden közvéleménykutatás húsz százalékpontot meghaladó támogatottsági előnyt jelez a 2010 óta kormányzó konzervatívokkal szemben. A program, amelyet a párt vezetője és miniszterelnök-jelöltje, Sir Keir Starmer mutatott be csütörtökön Manchesterben, külön kitér arra, hogy Nagy-Britannia a munkáspárti kormány megalakulása esetén is az Európai Unión kívül maradna, de új alapokra helyezné és elmélyítené az EU-hoz fűződő kapcsolatokat.
Kiderült, mi a brit Munkáspárt terve az EU-val
Nagy-Britannia a Munkáspárt kormányra kerülése esetén sem lépne vissza az Európai Unióba, de a jelenleginél szorosabbra fűzné kapcsolatait az EU-val – áll a legnagyobb brit ellenzéki erő csütörtökön ismertetett választási programjában.

A tervezet szerint azonban ez sem jelentené Nagy-Britannia újbóli belépését az EU egységes belső piacára és vámuniójába, és a Labour-kormány nem állítaná helyre a szabad mozgáshoz fűződő, kötetlen beutazási, letelepedési és munkavállalási lehetőséget biztosító szabadságjogokat sem Nagy-Britannia és az EU kétoldalú kapcsolatrendszerében
Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, majd a 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett. A konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket – mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát –, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.
Starmer az utóbbi időszakban többször is kijelentette, hogy kormányra kerülése esetén a Munkáspárt sem léptetné vissza Nagy-Britanniát az Európai Unióba, sem az EU egységes belső piacára. A Labour vezetője rendszeresen azzal érvel, hogy a kilépésről 2016-ban népszavazás döntött, és ennek figyelembevételével, a jelenlegi helyzetből kiindulva kell a lehető legjobb kapcsolatrendszert kialakítani az EU-val.
Ugyanezt az érvrendszert tartalmazza immár hivatalos választási programként a Munkáspárt csütörtökön ismertetett cselekvési tervezete.
A program leszögezi: a Labour-kormány az EU-hoz fűződő kereskedelmi és beruházási kapcsolatok javítására törekedne a felesleges kereskedelmi akadályok lebontásával, állategészségügyi megállapodásról kezdeményezne tárgyalásokat az unióval a szükségtelen importellenőrzések kiküszöbölése és az élelmiszerárak csökkentése érdekében, emellett kiterjedt kétoldalú biztonsági egyezmény megkötését is tervbe venné az EU-val.
A Liberális Demokraták az egyetlen olyan országos brit parlamenti párt, amelynek egyértelműen kijelölt politikai célja Nagy-Britannia visszalépése az Európai Unióba. A párt e hét elején ismertetett választási programja úgy fogalmaz: kormányra kerülésük esetén a Liberális Demokraták kérnék Nagy-Britannia visszalépését az Európai Unió egységes belső piacára, hosszabb távra szóló célkitűzésük pedig az újbóli teljes körű brit EU-tagság.
Borítókép: Sir Keir Starmer, a brit Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje bemutatta pártja terveit (Fotó: AFP/Oli SCARFF)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Odesszát és Harkivot is légicsapás érte
Halottja is van a dróntámadásnak.

Donald Trump csökkentené a munkaszüneti napok számát
Az Egyesült Államok elnöke közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését a munkaszüneti napok nagy száma miatt.

Pizzériába csapódott egy villamos, többen megsérültek
Az érintett szakaszon felfüggesztették a villamosforgalmat.

Genfben tárgyalnak ma Irán jövőjéről
Olyan kompromisszumra van szükség, amely az amerikai elvárásoknak is megfelel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megkínoztak egy nőt a pátrohai horrorházban

Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó

Forrnak az indulatok: Max Verstappent szarházinak nevezte az egykori világbajnok

Moszkva ballisztikus rakétákat és taktikai atomfegyvereket telepít Belaruszba - például a rettegett Oresnyik rendszereket is

Így tudsz kenyér nélkül tökéletes kovászos uborkát készíteni

Csak erős idegzetűeknek! - Megrázó videó terjed a közösségi médiában + videó

Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben

Sporttörténelmet írt a szurkolók által gyűlölt tulajdonosnő, aki a Playboynak is levetkőzött

Micsoda villanás! Benedek Tibor fia nem apját másolta, az olaszok kikérik maguknak

Csatasorba álltak a magyar fiatalok, sokan indulnának Brüsszelbe

Fontos bejelentéseket tesz Orbán Viktor + videó – kövesse nálunk élőben!

Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Odesszát és Harkivot is légicsapás érte
Halottja is van a dróntámadásnak.

Donald Trump csökkentené a munkaszüneti napok számát
Az Egyesült Államok elnöke közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését a munkaszüneti napok nagy száma miatt.

Pizzériába csapódott egy villamos, többen megsérültek
Az érintett szakaszon felfüggesztették a villamosforgalmat.

Genfben tárgyalnak ma Irán jövőjéről
Olyan kompromisszumra van szükség, amely az amerikai elvárásoknak is megfelel.