Nem igaz, hogy az Amerikában letartóztatott férfi anyja állami cégnek dolgozna

Nem igaz, hogy az Egyesült Államokban letartóztatott férfi anyja magyar állami cégnek dolgozna – cáfolta a sajtóban megjelent híreszteléseket lapunk érdeklődésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A napokban letartóztatott H. Bencét az exportkorlátozásról szóló, 2018-ban elfogadott amerikai törvény megsértésével vádolják, a cselekményt bűnszövetkezetben követte el.

2024. 08. 28. 16:15
Orosz katonák őrségben.
Orosz katonák őrségben. Fotó: AFP/Handout/Orosz Védelmi Minisztérium
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádiratban szereplő feltételezés szerint a magyar származású férfi személyesen intézte az amerikai technológia beszerzését, Oroszországba csempészését és orosz kormányzati végfelhasználókhoz való eljuttatását. A csempészhálózatban érintettek voltak további spanyolországi, szerbiai, magyarországi, lettországi és egyéb, meg nem nevezett országokban működő szereplők – áll az amerikai kormány által nyilvánosságra hozott hivatalos iratban.

Mint azt állítják, a vádlott katonai célú rádiókat kísérelt meg vásárolni orosz vállalatoknak egy multinacionális beszerzési lánc segítségével úgy, hogy elkerülje a bűnüldözést

– mondta Matthew G. Olsen főügyészhelyettes. „Az igazságügyi minisztérium továbbra is elkötelezett amellett, hogy megzavarja és felelősségre vonja azokat a bűnözői hálózatokat, amelyek továbbra is táplálják az orosz agressziót külföldön és veszélyeztetik kollektív biztonságunkat.” 

Ez a bűnöző azt hitte, hogy aljas célokra használhatja ki a törvényeinket, de a HSI különleges ügynökeinek és a Védelmi Bűnügyi Nyomozó Szolgálatban dolgozó partnereinknek köszönhetően sikerült megállítani

– mondta DeLaune megbízott különleges ügynök. Jones megbízott különleges ügynök pedig arról beszélt, hogy a DoD technológia és innováció külföldi ellenfelekkel szembeni biztosítása kritikus fontosságú az Egyesült Államok nemzetbiztonsága szempontjából. „A DCIS és partnereink továbbra is elkötelezettek az amerikai gyártmányú katonai és kettős felhasználású technológiák védelme mellett, minden rendelkezésünkre álló eszköz felhasználásával, és soha nem fogunk belenyugodni az Egyesült Államoknak és szövetségeseinknek ártani szándékozók üldözésébe.”

Borítókép: Orosz katonák őrségben (Fotó: AFP/Handout/Orosz Védelmi Minisztérium)

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.