Az olimpia megnyitójának jelentősége – amelyet mintegy kétmilliárd ember követett világszerte – messze túlnő a sport dimenzióján. Gigantikus színjáték, amellyel meg lehet mutatni a világnak a rendező ország történelmi vízióját, eszményeit, céljait, értékvilágát és példaképeit.
A korábbi olimpiákon, például a 2008-as pekingi vagy a 2012-es londonin arra használták a nyitóünnepséget, hogy bemutassák a nemzeti kultúra nagyságát, hozzájárulását az emberi civilizáció kincsestárához. A párizsi olimpia szervezőinek is az volt a céljuk, hogy elkápráztassák a világot országuk szépségeivel, de a bemutató felettébb szelektívre sikeredett. Egyformán jelentősége volt annak, amit megmutattak, és amit nem. Hiányzott belőle például IX. (Szent) Lajos és Jeanne d’Arc Franciaországa, amelyet a pápák az „egyház legidősebb lányának” neveztek, volt viszont helyette Robespierre, de Sade márki és Macron Franciaországa – írja Juan Manuel de Prada.
Helyet kapott ugyanakkor a forradalmi terror dicsérete, a gúnyolódás Marie Antoinette lefejezésén, a szexuális forradalom és az abortusz apológiája.
Kiemelkedő francia nők helyett – mint Chantal Szent Franciska, Maria Sklodowska-Curie vagy Lisieux-i Szent Teréz (akinek 150. születési évfordulójáról nemrég az UNESCO is megemlékezett) – olyan női példaképeket állítottak elénk, mint Simone de Beauvoir, Jean-Paul Sartre élettársa, aki a filozófus számára fiatal, (köztük kiskorú) lányokat szállított szexuális célokra, vagy Simone Veil, a liberális francia abortusztörvény szerzője és Gisele Halimi baloldali abortuszpárti aktivista, az ETA baszk szeparatista terrorszervezet jogásza. Utóbbiak szerepeltetése a műsorban különös jelentőséggel bír a francia parlament márciusi döntésének fényében, amellyel alkotmányos emberi jognak ismerte el a magzatelhajtáshoz való szabad hozzáférést.
Semmi sem volt a nyitóünnepségben, ami Franciaország keresztény múltjára emlékeztetett volna, a Notre-Dame-székesegyház kivételével, de az is csak azért, mert az olimpiai csapatok Szajnán zajló felvonulásának útvonalán volt. Csak a radikális, szekularizált és katolikusellenes Franciaországot mutatták be, a konzervatív és vallásos másik Franciaországról hallgattak.
A rendezők ambíciói azonban ennél is tovább mentek: nemcsak saját Franciaországukat akarták megmutatni, hanem egy új világ hajnalát is, amely nyílt, toleráns, sokszínű és befogadó. Olyan, ahogyan John Lennon megénekelte az Imagine című számában: elveti a vallást, a nemzeteket és a határokat.
Kitüntetett helyet kapott ellenben a túlfűtött szexualitás, transzneműség, homoszexulitás, gender, queer, sőt pedofília propagálása. Mindennek mintegy megkoronázásaként bemutatták Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájának paródiáját.
A már idézett spanyol író, Manuel de Prada számára a nyitóünnepség bizonyíték a katolikus vallás igazsága mellett.
Vajon miért nem a buddhizmust, hinduizmust vagy a judaizmust gúnyolták ki az „istenkáromló mutatvány” rendezői, miért éppen a kereszténységen csúfolódtak, ráadásul a katolikus egyház legfőbb szentségén, az eucharisztián ütve a legnagyobbat? Honnan ered az a vágyuk, hogy éppen ezt a vallást szennyezzék be, alázzák meg, tegyék nevetség tárgyává?
A spanyol íróhoz hasonlósan sok nyugati keresztény számára nincs meggyőzőbb bizonyíték az ima és Isten munkálkodásának ereje mellett, mint az üldözés. Ha ugyanis az imák nem járnának eredménnyel, nem váltanának ki ilyen dühödt és aránytalan reagálást.
A párizsi ceremónia, amelyre a harmadik világ országaiban a Nyugat „névjegyeként” tekintenek, kivételes ajándék Vlagyimir Putyin orosz elnök számára. Nincs orosz ügynök, aki többet tudna tenni Moszkváért, mint a megnyitó rendezője, a meleg aktivista, Thomas Jolly. Megerősítette a Kreml propagandájának összes negatív sztereotípiáját a rothadó, dekadens és sátánista Nyugatról, amely meg akar semmisíteni minden hagyományt, vallást, családot, normalitást
– vélekedik a szerző.
A rendezvény nemcsak Oroszországban, hanem Kínában, Indiában vagy a déli félteke országaiban is kiváló adut jelent a Nyugat ellenfeleinek kezében. Franciaország az elmúlt években veszített befolyásából Moszkva és Peking javára a Száhel-övezet öt frankofon országában. A fekete földrész országai mind szívesebben fordulnak az oroszok és kínaiak felé, akik nem akarnak rájuk erőltetni liberális értékeket. Sok afrikai vezető nyíltan beszél arról, hogy a Nyugat új, ezúttal ideológiai gyarmatosító politikát folytat azzal, hogy pénzügyi segítségét genderpárti és a népességnövekedést csökkentő politikától teszi függővé.
A francia rendezők még egy becsvágyó célt tűztek maguk elé, hogy legyen ez az olimpia minden idők leginkább környezetbarát sportrendezvénye. E célból az olimpiai falut a zöld átállás legszigorúbb kritériumainak megfelelően rendezték be. A szobákban kartonágyak és újrahasznosított anyagokból készült matracok fogadták a vendégeket, de a legkevésbé elviselhető a klimatizáció hiánya és a hús nélküli koszt volt, melyhez hozzájárult a mindössze 55 elektromos autóbuszra redukált szállítási kapacitás, minek következtében többen majdnem elkéstek a versenyekről. A hiányzó légkondicionálás miatt sok sportoló éjjel nem tudott aludni, volt, aki inkább kiment a szabadba, és lefeküdt a pázsitra. Sokan mobil klímaberendezéseket vásároltak maguknak, és a kényszerű vegetariánus étrend helyett (egyes napokon csak vegán ételeket szolgáltak fel) inkább telefonon rendeltek maguknak ebédet. Az angolok saját szakácsot is vittek magukkal, aki húsételről és tojásról is gondoskodott számukra.
A zöld átállás eleme volt az is, hogy több vízi versenyt a Szajnában tartottak. A szervezők állítása szerint a szennyezett folyót, amelyben évtizedek óta nem fürödtek, rengeteg pénzért „mintaszerűen rekultiválták”. A kudarc ódiumát különösen a triatlonistáknak kellett viselniük, akik közül többen megbetegedtek. A belga női csapat a versenyből is kiszállt, miután kapitányuk, Claire Michel a Szajnától heveny gyomor- és bélfertőzést kapott.
Sok versenyző az olimpiai faluból is kiköltözött, és inkább Párizsban bérelt lakást. Így tett az amerikai, görög, kanadai, szerb, sőt a francia kosárlabda-válogatott is, amelyek inkább klimatizált luxushotelekben laktak, ahol húsételeket is felszolgáltak.
A párizsi olimpiai falut – az eredeti szándék szerint – a zöld átállás mintapéldájának, a jövő „miniatűr Európájának” szánták. Ehelyett szigorú figyelmeztetésnek bizonyult. A legtöbb vendég panaszkodott rá, egyesek azonnal el is menekültek belőle. Két hetet valahogy ki lehetett bírni benne, de egy egész életet aligha – írta a lengyel hetilap.
Borítókép: A párizsi olimpia megnyitó ünnepsége (Fotó: DPA/AFP/Michael Kappeler)
