– Valóban?
– Igen, beszkennelték, megvan a tanúk aláírása is, és megvan a hivatalos eredmény, de nem csak ez történt. Ezeket az információkat továbbították az ellenzéknek, ezek az összesítő lapok pedig fel lettek töltve egy weboldalra, amelyet bárki megtekinthet, rajta ezekkel az információkkal. Ha tehát valaki szeretné látni Venezuela eredményeit, akkor elég felkeresnie az említett honlapot, amely láthatja az eredményeket táblázatosan szavazóhelyenként, városonként, államonként és az összesített eredményeket is. Az ellenzék már közölte is a hivatalos eredményeket. Tehát a kormány és a kormányhoz kötődő választási hatóságok csalást követtek el. Volt egy hatalmas csalás, amelyről Európának is tudnia kell. Azt is mondták, hogy már nem Maduro az elnök, a megválasztott elnök pedig csendben van. Ez nem az én véleményem, hanem így van.
– Néhány latin-amerikai ország is választási csalást emleget, Venezuela emiatt megszakította diplomáciai kapcsolatát Argentínával, Chilével, Costa Ricával, a Dominikai Köztársasággal, Peruval, Panamával és Uruguayjal. Mit szól ehhez?
– Nos, ezeknek az országoknak a listája már tovább bővült. Több ország van, amely nem ismeri Maduro győzelmét, és arra kérik a venezuelai kormányt, hogy tegye közzé az eredményeket, de a kormány ezt nem tudta megtenni. Ezért fontos, hogy Európa is elítélje ezt. Európának, Magyarországnak, minden európai országnak el kell ítélnie a csalást, és el kell ismernie a megválasztott elnököt. Három oka is van ennek. Először is, ha Európa elengedi ezt a csalást, akkor kiszolgáltatott lesz. Mindenki a venezuelai módszert szeretné majd használni, ezt tehát most kell leállítani, mert „exportálják”. Másodszor: Maduro kormánya Oroszország, Irán, a Hezbollah és a Hamász fő segítője Latin-Amerikában. Ha Maduro a választások elcsalása után továbbra is az elnöki poszton marad, a venezuelai területet az oroszok, az irániak, a Hezbollah és a Hamász érdekében fogja felhasználni, hogy kiterjesszék hadműveleteiket Amerikában és a nyugati féltekén. Harmadszor pedig Nicolás Maduro a Soles drogkartell feje, az Egyesült Államok több millió dollár nyomravezető díjat ajánlott fel annak, aki olyan információt ad, amely segít Madurót letartóztatni. Ő ugyanis kábítószer-kereskedő, aki Venezuelát arra használja, hogy kábítószert exportáljon Európába és az Egyesült Államokba. Ezt meg kell állítani, a csalást pedig el kell ítélni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!