Brüsszel nem akar segíteni, mert „túl jól” védekeztünk az árvíz ellen

Brüsszel feltételekhez köti a tízmilliárd eurós alaphoz való hozzáférést az árvízi katasztrófában érintett államok esetében.

2024. 09. 25. 5:27
Ursula von der Leyen
Urusla von der Leyen Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a múlt héten öt árvíz sújtotta tagállamot említett, amelyek uniós támogatást kaphatnak, ám ezek között nem szerepelt Magyarország. Az elnök „hibájára” gyorsan reagált a bizottság egyik szóvivője, kijelentette, hogy Magyarország is kaphat az Európai Unió által az árvizek sújtotta tagállamok számára felajánlott segítségből.

Az EU-s támogatás természetesen minden érintett tagállamot megillet, Magyarországot is beleértve

– jelentette ki a szóvivő.

A szóvivő leszögezte: a szóban forgó nyilatkozat idején csupán az említett öt országból – Ausztriából, Csehországból, Romániából, Lengyelországból és Szlovákiából – érkeztek adatok a károkról.

Ám a helyzet közel sem ilyen egyszerű. Brüsszel ígérete félrevezető, ugyanis a támogatás feltételekhez kötött.

Az uniós kohéziós alapokból felajánlott 10 milliárd euróval csak azokat az országokat segítik, amelyek megfelelnek a kritériumoknak, ezek értelmében:

nagy természeti katasztrófa esetén az összes közvetlen kárnak meg kell haladnia a 2011-es árakon számított hárommilliárd eurót vagy az érintett állam GNI-jének 0,6 százalékát, attól függően, hogy melyik az alacsonyabb.

Magyarország hamar és hatékonyan reagált, így előreláthatóan a küszöb alatt lesz a károk mértéke, bár konkrét adat még nincs, hiszen a védekezés nem ért véget.

Vagyis hazánk azért nem kap segítséget Brüsszeltől, mert jól vette a kihívásokat, és érdemben védekezett az árvíz ellen.

Ezzel szemben más tagállamok komoly károkkal néznek szembe. Lengyelországban a pusztító árvizek után az első kárfelméréseket elkészítették. A legsúlyosabban érintett régió kárait közel 935 millió euróra becsülték. Ausztriában ezen a ponton összesen 700 millió euró összegű árvízzel kapcsolatos kárigényre számítanak, bár ez a összeg valószínűleg emelkedni fog. Romániában 12,5 millió euróra becsülték a károkat, Szlovákia esetében pedig 20 millió euróval számolnak.

Borítókép: Ursula von der Leyen (Fotó: AFP)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.