Sánchez nejét azzal gyanúsítják, hogy az elmúlt években állami szerződésekhez és támogatásokhoz segíthetett hozzá olyan vállalkozókat, akik a személyes kapcsolatrendszerének tagjai. A kormányfő több miniszterének neve eközben a „Koldo-ügy” néven ismertté vált korrupciós botrányban merült fel. A gyanú szerint kenőpénzt fogadhattak el a koronavírus-járvány idején szabálytalan maszkértékesítési szerződések megkötésének elősegítéséért. Sánchez mindezek után a héten magára haragította a kanári-szigeteki elnököt is, aki azzal fenyegeti, hogy jogi eljárást kezdeményez kormánya ellen, amiért cserben hagyja a szigetcsoportot a jelenlegi, történelmi illegális migrációs nyomás idején.
A miniszterelnök mindezek ellenére úgy tűnik, nem tervezi, hogy Spanyolországban marad. Kína után Párizsba látogat, hogy támogassa a paralimpiai játékokon résztvevő spanyol csapatot, majd szeptember végén New Yorkot veszi célba, hogy részt vegyen az ENSZ Közgyűlésén.
Borítókép: Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök beszédet mond (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!