A német egység napjára rendezett fogadást agitációs tevékenységre használta Németország budapesti nagykövete. Erről beszélt a közösségi oldalára feltöltött videójában a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára. Illés Boglárka elmondta: sajnos nem tudott ezen az eseményen személyesen részt venni, mert a Balassi Műfordítói Nagydíjat adhatta át egy olyan hölgynek, aki évtizedes munkán keresztül a magyar nyelvet, a magyar irodalmat, szépirodalmat próbálta megismertetni más országokkal, más emberekkel.
Ő igazán megérdemelte a figyelmünket és azt a megbecsülést, amit megpróbáltunk kifejezni.
– tette hozzá.
Mint arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, a külügyminisztérium a botrányos kijelentései miatt bekérette a német nagykövetet. Illés Boglárka hozzátette:
Amit a hírekben olvastam, először nem akartam elhinni. Azonban a jelenlévő kollégáim megerősítették, hogy amit olvastam, az mind igaz. A német nagykövet ezzel átlépett egy határt, és ezt a határátlépést nyomatékosítottuk az irányába. Megkérdeztük tőle, hogy ez az ő személyes véleménye vagy a német kormány hivatalos álláspontja. Megkérdeztük tőle azt is, hogy tud-e bármilyen hasonló esetet mondani, amikor a magyar diplomata vagy a magyar kormányzat bármely képviselője hasonló formában véleményt nyilvánított volna.
Közölte: igazán nem értik, hogy a német egység napját miért kellett erre felhasználni.
Nem értjük, hiszen ahogy akkor, úgy most is a német emberek mellett állunk. Ahogy akkor, úgy most is, mi érdekeltek vagyunk abban, hogy Németország erős legyen, Németország fejlődjön, és a német emberek jólétben, biztonságban élhessenek. Erről szól, amikor az illegális bevándorlókkal szembeni védelmet ki szeretnénk terjeszteni. De erről szól az is, amikor a német ipari, gazdasági szereplők mellett kiállunk úgy hazai, mint a nemzetközi színtéren, kiállunk akkor is, amikor éppen a német kormány cserben hagyja őket, mi elkötelezettek vagyunk a kapcsolataink erősítése mellett.
Illés Boglárka kiemelte: fontosnak tartjuk Németországot, partnerként tekintünk rá, azonban fontosnak tartjuk, hogy a kapcsolatainkat a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös érdekek talajára építve fejlesszük. Fontosnak tartjuk, hogy minden nagykövet, aki a szolgálatát Magyarországon végzi, a magyar emberek iránt tiszteletet tanúsítson.