Külön utakon a gazdaságpolitikában
A kormány egy 49 intézkedésből álló csomagot is kidolgozott a magánszektor megsegítésére, de itt is különböző politikai irányzatok ütköznek egymással. Az SPD és a Zöldek a kormányzati beavatkozás és a pénzügyi segítség mellett érvelnek, az FDP viszont határozottan ragaszkodik a német alkotmányban rögzített adósságfékhez, és semmilyen körülmények között nem engedi, hogy a kormány új hiteleket vegyen fel.
Egyes közgazdászok kételkednek abban, hogy a kezdeményezés egyáltalán meghozná a kívánt hatást. Egyesek szerint a gazdasági növekedés jövő évi 0,5 százalékos növekedése túlságosan optimista előrejelzés. Mindez azt jelenti, hogy a koalíció ugyanolyan megosztott lesz a következő hetekben is, mint az elmúlt hónapokban. Azt még nem tudni, hogy az FDP ultimátuma valóban kitart-e a tél kezdetéig. Ha az FDP nem tudja elfogadni a költsvégetési szavazás eredményét, és kilép a koalícióból, az nem jelentené automatikusan a szövetségi kormány végét és új választásokat. Scholz kancellár az SPD-vel és a Zöldekkel kisebbségben folytathatná a kormányzást.
Borítókép: Egyre csak távolodnak egymástól a német kormánykoalíció tagjai (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!