Ha Kamala Harris alelnök elveszíti a választást, több demokrata tisztségviselő szerint Joe Biden elnök lesz a hibás – írja a Politico bennfentesekre hivatkozva. Ezek a források azt mondták a lapnak, hogy
ha Harris veszít, az azért lesz, mert túl későn vette át a gyeplőt.
A lap tudósítói által megszólaltatott demokraták szerint azzal, hogy Biden 81 évesen, nyilvánvalóan megingó mentális egészsége és alacsony népszerűségi mutatója ellenére kitartott amellett, hogy induljon, értékes időt vett el Harristől, szövetségeseitől és a párttól.
Még azután is, hogy Biden végül beleegyezett abba, hogy visszalépjen, és Harrisnek adja át a lista élét, a nő nehezen tudta érdemben megkülönböztetni terveit a jelenlegi elégtelen kormányzástól
– írja a Politico. Emlékezetes, a The View című műsorban való októberi szereplése során Harris azt mondta, semmi nem jut eszébe, amikor megkérdezték tőle, milyen döntéseket hozott volna másképp.
Szakértők szerint Harrisnek nem sikerült elhatárolnia magát attól a progresszív San Franciscó-i tisztségviselőtől, akinek tekintették, így nem sikerült a mérsékeltebb és centrista támogatókat megnyernie.
Jó esélye van Trumpnak
Donald Trumpnak jó esélye van a győzelemre, nem is annyira önmaga miatt, hanem a jelenlegi amerikai válságra és a folyamatos gazdasági és társadalmi nehézségekre adott válaszai miatt. Ezekre ugyanis a demokrata kormányzat nem tudott megoldást javasolni – nyilatkozta a Vanity Fair Italia hírügynökségnek Benedetta Brevini Amerika-szakértő. Az elemzésben rávilágított arra, hogy az amerikaiak közel 12 százaléka (38 millió) szegénységben él, 13 százalékának (44 millió) nehézséget jelent a mindennapi élelmiszer előteremtése, nyolc százalékuk (26 millió) nem rendelkezik egészségbiztosítással.
A hajléktalanok száma folyamatosan növekszik különösen San Franciscóban, Los Angelesben és New Yorkban.
A lakhatás megfizethetetlensége a társadalom egyre szélesebb rétegéinek jelent problémát.
Az Amerika-szakértő elemzésében elmondta, valószínűtlennek tartja, hogy Kamala Harris kerüljön ki győztesként az amerikai választásokon, még akkor is, ha a legfrissebb közvélemény-kutatások fej fej melletti küzdelmet mutatnak. A Trumppal folytatott híres vita során ugyanis Kamala nem ajánlott radikális irányváltást Bidenhez képest. Továbbra is hangoztatta az Egyesült Államok jelenlegi gazdaságának állítólagos előnyeit, az alacsony munkanélküliséget, a bérnövekedést és a feketék és fehérek közötti jövedelmi különbségek csökkenését.
De hiányoztak azok az újdonságok, amelyek a korábbi vezetéssel való szakítást érzékeltetnék.
Számos demokrata reménykedett abban, hogy egyértelműen elítélik az izraeli–palesztin konfliktust, és szilárd elkötelezettséget vállalnak a béke mellett.