Juraj Blanar szlovák külügyminisztert fogadta Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A szomszédos ország tárcavezetője a Visegrádi Üzleti Fórum apropóján látogatott hazánkba.
Másfél hete egy teljesen új politikai valóságban találtuk magunkat, hiszen minden eddiginél nagyobb és jobb reményünk van arra, hogy a béke visszaköltözzön ide Közép-Európába
– kezdte Szijjártó Péter a kétoldalú megbeszélést követő sajtótájékoztatón.
Ez kifejezetten jó hír, főleg azon kormányok számára, amelyek eddig is békepárti politikát folytattak, és világossá tették, hogy nem a fegyverszállítások, hanem a fegyverszünet jelenti a kiutat az orosz–ukrán háborúból – tette hozzá.
Büszkék vagyunk arra, hogy Szlovákiával együtt voltunk és vagyunk részesei a globális békepárti többségnek, amely világosan érvelt a fegyverszünet és a béketárgyalások mellett Ukrajna vonatkozásában
– hangsúlyozta a miniszter.
Amióta patrióta kormány van hatalmon a Duna két oldalán, a két ország között biztosított a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés lehetősége, és a rendszeres párbeszéd a két kabinet között lehetővé teszi, hogy ne csak a könnyű, de a nehéz kérdéseket is meg lehessen vitatni.
A magyar kormány sikertörténetnek tartja a Szlovákiával való együttműködést. A 15 milliárd eurós kereskedelmi forgalommal a szomszédos ország hazánk második legfontosabb kereskedelmi partnere – mutatott rá, hozzátéve, hogy a határátkelők száma 2010 óta gyakorlatilag megduplázódott, negyvenre emelkedett.
A két ország a legérzékenyebb területeken nyújt egymásnak biztonságot – mondta el Szijjártó Péter, kiemelve a fizikai, energetikai és gazdasági biztonságot.
Fizikai biztonság tekintetében nemcsak az illegális migrációval szembeni küzdelemről beszélek, hanem arról is, hogy az idei évben már a magyar légierő látja el Szlovákia fölött a légtérvédelmi feladatokat a cseh kollégákkal együtt
– fogalmazott a tárcavezető.
Energiaellátás tekintetében mind a kőolaj-, mind a földgázvásárlások vonatkozásában közös érdekeink vannak. Világossá tettük, hogy a keletről származó szállításokat nem lehet elvágni, mert ha megtennénk, mindkét ország energiaellátása veszélybe kerülne – jelentette ki Szijjártó Péter.
És amikor közösen léptünk fel az energiaellátásunk biztonsága érdekében, akkor mindig sikeresek voltunk
– hívta fel a figyelmet.