A külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság műsorában cáfolta a magyar külpolitika elszigeteltségéről szóló korábbi kritikákat, kiemelve, hogy Budapest adott otthont egy jelentős, a nyugati világ vezetőinek részvételével zajló tanácskozásnak.
Két dolgot szeretnék felidézni. Egyik, hogy az elmúlt években unalomig hallgathattuk azokat a károgásokat, kritikákat, hogy kulturáltabban fogalmazzak, amelyek arról szóltak, hogy a magyar külpolitika elszigetelte Magyarországot. Hogyha az elszigetelés azt jelenti, hogy két napon keresztül Budapesten tanácskozik a nyugati világ, vagy legalábbis annak európai részének minden létező vezetője a francia elnöktől a német kancelláron át, a NATO-főtitkárán keresztül az Európai Bizottság elnökéig, akkor vállaljuk ezt a kritikát.
– fogalmazott a tárcavezető.
Manfred Weber azt is mondta, hogy Budapestre nem akar jönni senki
– élcelődöttSzijjártó Péter az európai parlament egyik képviselőjének szavain.
A miniszter hangsúlyozta az események új kontextusát, amelyet Donald Trump elnök választási győzelme teremtett.
Szijjártó szerint Trump békepárti megközelítése megkérdőjelezi az eddigi, kudarcot vallott európai stratégiát, amely a fegyverszállításokra, a szankciókra és a háború eszkalációjára összpontosított.
Pozitívumként értékelte az európai tanácskozás során elhangzó, a megváltozott helyzethez alkalmazkodó felszólalásokat, ugyanakkor kritizálja az EU vezetőinek ragaszkodását a már elavult stratégiához.
Az amerikai elnök az eddigi háborúpárti állásponthoz képest egy homlokegyenest ellentétes békepárti megközelítést fog képviselni
– hangsúlyozta a magyar külügyminiszter.
A diplomáciai csúcs kapcsán elmondta, hogy minden európai tanácsi ülés után születik egy határozat, ezekben a határozatokban nagyon általános megfogalmazások szerepelnek. A műsorvezető kérdésére a változások bekövetkezésének időtartamáról Szijjártó Péter kifejtette, hogy a kudarcot vallott európai stratégia felelősségét vállalni nem akaró politikusok igyekeznek elodázni az őszinte szembenézést. Ez az elodázás az emberek mindennapi életét érintő negatív gazdasági következményekkel (infláció, energiaárak emelkedése) magyarázható.
A miniszter szerint, ha a politikusok beismerik a hibáikat, felmerül a felelősségre vonás kérdése, amivel nem akarnak szembenézni.
Hozzátette, a jelenlegi helyzetben fontos, hogy Magyarország a saját érdekeire koncentráljon. Trump győzelme nemcsak globális, hanem belföldi szinten is új realitást jelent, lehetővé téve egy békére és a gazdasági fellendülésre fókuszáló költségvetés elkészítését.