Szijjártó Péter: Magyarország és Marokkó hasonlóan látja a globális kihívások szinte mindegyikét

Magyarország és Marokkó hasonlóan látja a globális kihívások szinte mindegyikét, ez nem csoda, hiszen két patrióta, szuverenista vezetésű államról van szó, amelyek nem fogadnak el külső nyomásgyakorlást – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rabatban.

2024. 11. 27. 19:10
Szijjártó Péter Marokkóban (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Külön megemlítette a Száhel-övezet stabilitásának fontosságát, és kifejtette, hogy hazánk meg is teszi, amit tud, például a Csáddal kötött partnerségi megállapodása keretében segít a biztonság javításában. 

A miniszter végül azt közölte, hogy tavaly először Marokkó volt Magyarország első számú kereskedelmi partnere Afrikában. A tájékoztatása szerint a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke elérte a 400 millió eurót, ez ötszörös bővülést jelent 2010 óta. 

A magyar vállalatok az élelmiszer-, az egészség- és a vízipar területén most megkapják a lehetőséget, hogy sikeresek legyenek a marokkói piacokon. És arra törekszünk, hogy Magyarország legyen Marokkó stratégiai partnere az ország leendő nukleáris programjának végrehajtásában 

– mondta. 

Illetve kitért az emberek közötti kapcsolatok jelentőségére is, és rámutatott, hogy évente 165 marokkói diák tanulhat ösztöndíjjal magyarországi felsőoktatási intézményekben, s ezekre a helyekre idén 1806-an jelentkeztek, ami jól mutatja a program népszerűségét. 

A mai megbeszélésünkön ismét megállapíthattuk, hogy valami nem változik. Az biztosan nem változik, hogy a globális kihívások szinte mindegyikét ugyanúgy látjuk. És ez azért nem csoda, mert Marokkó és Magyarország két olyan ország, amelynek a vezetői a szuverenitás talaján állnak, amelynek a vezetői patrióták, büszkék arra a nemzetre, amelyet képviselnek, nem fogadnak el külső nyomásgyakorlást, és mégis a kölcsönös tisztelet talaján állva közelítenek a másikhoz 

– összegzett.

Borítókép: Szijjártó Péter Marokkóban (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.