A The Age of Disclosure (A nyilvánosságra hozatal ideje) című dokumentumfilmet várhatóan március 8-án mutatják be a texasi Austinban tartott SXSW fesztiválon. Dan Farah filmrendező alkotása az értékelések szerint az eddigi leghitelesebb tanúkat vonultatja fel annak megválaszolására, hogy van-e bármilyen bombasztikus válasz az UFO-jelenségre. A film előzeteséből az derül ki, hogy nagyon is.
Az alkotásban az amerikai kormány, a hadsereg, a tudományos közösség és a hírszerzés harmincnégy olyan jelenlegi és volt vezető beosztású tagjával készített interjúk hangzanak el, akiknek közvetlen ismereteik vannak az azonosítatlan légi jelenségekről,
amelyet az amerikai köznyelvben csak UAP-ként említenek. (Ez a korábbi UFO, vagyis azonosítatlan repülő tárgyak betűszavának modernebb megfelelője).

A film készítői nem köntörfalaznak: azt állítják, hogy a világ nagyhatalmai nyolcvan éve eltitkolják az idegenek létezését, mindeközben a színfalak mögött versenyfutás zajlik az eddig megszerzett földönkívüli technológiák megfejtéséért és emberi felhasználásáért.
Mindez akár a szokásos összeesküvés-elmélet felturbózásaként is hathat, ám olyan megszólalókat láthatunk, akik nem szeretnek bohócot csinálni magukból. A filmben szerepel Marco Rubio amerikai külügyminiszter, Kirsten Gillibrand szenátor, Lue Elizondo (korábbi védelmi minisztériumi tisztviselő, a kormány Fejlett Légi Fenyegetésazonosító Programjának (AATIP) tagja), Mike Rounds szenátor, Jay Stratton (volt DIA tisztviselő, a kormány UAP munkacsoportjának igazgatója), Jim Clapper tábornok (a Nemzeti Hírszerzés volt igazgatója (DNI)), Mike Gold (a NASA UAP Study Team tagja), Tim Gallaudet admirális (a haditengerészet korábbi vezető óceánkutatója), Brett Feddersen (a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának korábbi repülésbiztonsági igazgatója), Jim Semivan (a CIA korábbi vezető tisztviselője), Carson képviselő, Mike Gallagher (a Kínai Kommunista Párttal foglalkozó képviselőházi különbizottság korábbi elnöke), Christopher Mellon (a védelmi minisztérium korábbi tisztviselője), több kormányzati UAP-program vezető tudósa, mint például Garry Nolan Hal Puthoff Ph.D. kvantumfizikus, Eric Davis asztrofizikus, Ph.D. és sokan mások.
A film előzetesében Jim Semivan, aki 25 évet töltött a CIA magas rangú tisztviselőjeként, arról beszél: „Az UAP-k itt vannak, léteznek, és nem emberek.” Jay Stratton kiemelte:
Az első ország, amelyik feltöri ennek a technológiának a kódját, évekig vezető szerepet fog betölteni. Mindez hasonló a Manhattan-projekthez: ez atomfegyver szteroidokon.
A The Age of Disclosure-t két évig forgatták, teljes titoktartás mellett. Dan Farah rendező páratlan hozzáférést kapott eddig titkosnak nyilvánított információkhoz. Ismert, az elmúlt években az amerikai Kongresszus több meghallgatást is tartott a témában, ahol egykori veteránok, hírszerzők, pilóták számoltak be harmadik típusú találkozásokról, valamint arról, hogy az idegenek valóban meglátogatják a Földet és több nemzet is rendelkezik lezuhant űrhajókkal, valamint azokból származó, nem emberi, biológiai maradványokkal.
A nagy kérdés már csak az, hogy valóban akkora leleplezés történik-e a filmben, mint azt a készítők az alkotás előzetesében ígérik, vagy csak újabb összeesküvés-elméleteket kapunk a már meglévők mellé.