Bár Donald Trump geopolitikai stratégiája még csak körvonalazódni látszik, néhány kijelentése a Panama-csatornával kapcsolatban azonban az elmúlt hetekben különös figyelmet kapott.
Grönland megvásárlása mellett már tavalyi karácsonyi üdvözletében is azt írta:
„Boldog Karácsonyt mindenkinek, beleértve a kiváló kínai katonákat is, akik imádva bár, de illegálisan működtetik a Panama-csatornát!”
Az amerikai katonai beavatkozás nem lenne példa nélküli a Panama-csatornát illetően. 1989-ben az Egyesült Államok tízezer katonával szállta meg a kis közép-amerikai országot és mozdította el tisztségéből Noriega elnököt. Az akkori intervenció másik oka a Panama-csatorna átruházási szerződés integritásának biztosítása volt.
A Panama-csatorna egykori amerikai (Egyesült Államok) ellenőrzését hosszú tárgyalások és taktikázás előzte meg, kezdve Panamának Kolumbiából történő kiválásával 1903-ban, majd hamarosan a csatorna megépítéséig és végül üzemeltetéséig. Washington csak 1999-ben adta át a csatornát Panamának, amely egyezséget még Jimmy Carter elnök dolgozota ki a közép-amerikai országgal a 70-es évek második felében. Az átadást mind a mai napig fájlalja az amerikai kül- és biztonságpolitikai gépezet, így erről nézve Trump igénye a csatornára racionális alapokon nyugszik.
Trump azzal vádolja a panamai vezetést, hogy a csatorna használata indokolatlanul drága az amerikai hajók számára. Hiszen, ahogy Reagan is érvelt Carter ellen a választási kampányuk során: A csatornát „mi építettük, mi fizettük, ez a miénk és meg is tartjuk!”
Maga az egész csatornaépítés befejezése az amerikaiak érdeme volt. A múlt századfordulón gazdasági és geopolitikai érdekek álltak a döntés mögött. A hajóutak lerövidítése az Atlanti- és a Csendes-óceán között nemcsak a kereskedelmi, de a nemzetbiztonsági igényeket is kiszolgálja, hiszen napjainkig rendszeresen használják hadihajók is. A csatornazónát, amely keresztülszeli Panamát, egyéves díj ellenében, de facto az Egyesült Államok birtokolta és üzemeltette egészen 1999-ig.
– mondta el lapunknak Reile Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
„Az átadás ötlete már az 1960-as években megszületett a panamai nacionalista körökben. A tárgyalásokat Jimmy Carter elnök alatt véglegesítette a két ország. A tárgyalások és az átadás a tervek szerint zajlottak le, mindkét fél akkor megnyugtatóan rendezettnek tekintette a kérdést. Most azonban a latin-amerikai térségben egyre jelentősebb pozíciókat szerző Kína megjelenése felkavarta a vizeket”, tette hozzá a szakértő.
Panama és Kína kapcsolatának alakulása
Az utóbbi időkben Kína jelenléte a térségben egyre komolyabb kihívást jelent Washingtonnak. Az elmúlt évtizedekben Washington passzívabb lett a térségben, hiszen a hidegháború után a gyengülő európai jelenlét mellett semmi sem fenyegette regionális érdekszféráját.
Egészen így volt ez a 2010-es évek végéig, amikor is Kína rohamléptekben jelent meg Közép- és Dél-Amerikában. A szakértő arra mutatott rá, hogy az elmúlt húsz évben közel huszonötszörösére (400 milliárd dollárra!) nőtt a kereskedelmi forgalom értéke Kína és a latin-amerikai országok között, ami továbbra is dinamikusan nő.
Peking szisztematikusan építi ki geopolitikai bástyáit Latin-Amerikában is, és hatalmas nyomást tud gyakorolni az egész régióra fokozva a geopolitikai érdekellentétet az erre rádöbbenő Egyesült Államokkal.
Panama 2017-ben, kínai nyomásra megszakította diplomáciai kapcsolatait Tajvannal. Ez a lépés nem csupán szimbolikus volt, hanem megnyitotta az országot a kínai befektetések előtt. Az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezés keretében Panama jelentős gazdasági előnyökhöz jutott, míg Kína fontos koncessziókat szerzett a csatorna körüli infrastruktúrában. Bár maga a Panama-csatorna továbbra is a független Panamai Csatornahatóság irányítása alatt marad, Kína befolyása növekedett a csatornához kapcsolódó logisztikai létesítményekben és szolgáltatásokban, amelyek kulcsfontosságúak a térség kereskedelmi folyamatai szempontjából.
A szakértő szerint a csatorna geostratégiai fontossága az Egyesült Államok szemszögéből több bástyán alapszik.
Az első, hogy közel 70 százaléka a csatornán keresztülhaladó szállítmányoknak az USA-ból ered vagy oda érkezik. A második indok az, hogy egy komolyabb háború esetén az amerikai tengerészet mindig polgári teherhajókra támaszkodik a stratégiailag fontos nyersanyagok és hadiipari termékek szállításához, ezért a csatorna átjárását az amerikaiaknak biztosítania szükséges. A harmadik pedig az a tény, hogy a gyorsan katonaivá bővíthető kínai gigakikötők a csatorna két torkolatában egy fegyveres konfliktus esetén aránytalanul nagy előnyhöz juttathatná Kínát, beleértve a csatorna lezárásának, ellehetetlenítésének esélyét is.
– folytatta.
A gazdasági előnyök pedig magukért beszélnek. A csatorna két oldalán elhelyezkedő három kikötő köztük a Margaréta-sziget (ami Panama legnagyobb atlanti-óceáni kikötője és egyben a nyugati félteke legnagyobb szabadkereskedelmi övezete is) üzemeltetését Kína már 2016-ban megszerezte.
Ehhez jött még a csendes-óceáni oldalon a két legnagyobb panamai kikötő, a Balboa és a Cristobal is. Peking nyomasztó jelenléte a csatorna mindkét oldalát illetően aggodalomra adhat okot Washingtonnak. A geopolitikában egy nagyhatalom ugyanis húsz-harminc évre előre tervez.
A térségben erősödő kínai cégek mellett Reile Zsolt szerint a másik fontos dolog, a semlegesség kérdése.
A panamai-amerikai csatornaátruházási szerződés egyik fő kikötése ez volt. Semlegesség. A szerződés szerint mindkét fél vállalja a csatorna neutralitását, különös hangsúlyt helyezve a katonai hajók hozzáférésének biztosítására. Trump elnök azonban kétségbe vonja Panama elszántságát és képességét a csatorna semlegességének hatékony védelmére, ahogyan azt a szerződésben vállalták.
Az Egyesült Államok szemszögéből Panama lemondott a gazdasági infrastruktúra és a stratégiailag jelentős területek ellenőrzéséről, átadva azt Kínának, így Donald Trump a jövőben megelőző lépéseket javasolhat a Panama-csatorna semlegességének védelme érdekében.
A szakértő szerint ez egy kemény üzenet mind Kínának, mind pedig a Kínával szorosan együttműködő, vagy a két nagyhatalom között lavírozó országoknak. Az Egyesült Államok Panamában a geopolitikai érdekszféráján belül eső területet látja. Ehhez jön még a csatorna stratégiai fontossága, melynek „átruházása” a kínaiak részére teljességgel elfogadhatatlan Washingtonnak.
Reile Zsolt úgy véli: „mindazonáltal egy esetleges katonai beavatkozás a legszélsőségesebb lépés lehetne Washington részéről, de ez a retorika Trumptól nem idegen.”
Ő így kommunikál. Ez a stratégiája. Felvázolja a legrosszabb kimenetelt a másik fél részére és így kedvezőbb alkupozícióba kerül. Ezt látjuk Grönland és Mexikó esetében is, és ez a harcias tárgyalási stratégia biztosítja Trumpnak a számára kedvezőbb alternatív megoldásokat.
– összegezte Reile Zsolt.
