A tárcavezető az amerikai pénzügyminiszterrel folytatott egyeztetését követően arról számolt be, hogy Scott Bessent megerősítette, hogy az egész kormányzat, s személyesen Donald Trump elnök is mindent megtesz az ukrajnai háború minél előbbi lezárása érdekében, ami a legjobb hír Magyarország számára, hiszen hazánk immár három éve szembesül közvetlenül és súlyosan az abból fakadó nehézségekkel.
Szintén jó hír, hogy a pénzügyminiszter nagyon komoly nagyrabecsüléssel, nagyon pozitívan beszélt a magyar gazdaság teljesítményéről két szempontból is.
Dicsérte az inflációval szembeni fellépésünket, amire sajnos szükség volt az elmúlt években hatványozottan, ugyanis a szankciós infláció nehézségeket okozott Magyarországon is, másrészt pedig nagyon dicsérte azt, hogy milyen sok beruházást vittünk véghez az elmúlt időszakban Magyarországra – tudatta.
Szintén rendkívül pozitívan értékelte a miniszter az amerikai vállalatok magyar gazdaságban betöltött szerepét, azt a tényt, hogy több mint százezer magyar embernek adnak munkát az amerikai vállalatok
– tette hozzá.
Illetve rámutatott, hogy a felek egyetértettek a globális minimumadó elleni kiállás tekintetében is, s emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány hosszú időn át blokkolta ennek a bevezetését, habár az előző, Joe Biden vezette amerikai adminisztráció nagyon szorgalmazta. A szavai szerint ezen konfliktus egyik következménye lett a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás felmondása az Egyesült Államok részéről.
A pénzügyminiszter köszönetet mondott azért, hogy Magyarország kiáll a globális minimumadó ellen, és megerősítette azt, hogy a mostani amerikai kormányzat is a globális minimumadóval szemben foglal állást
– tájékoztatott.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a találkozón érintette a kettős adóztatás elkerüléséről szóló szerződés felmondása miatt előállt nehézségeket is, ez ugyanis kihívások elé állította a Magyarországon beruházó amerikai vállalatokat is.
A pénzügyminiszter úr regisztrálta a kérésünket, hogy minél előbb kezdjük újra a tárgyalásokat ebben a tekintetben. Látni kell, hogy az új amerikai elnöki adminisztráció csupán néhány hete lépett hivatalba, és úgy látom, hogy itt adó és gazdaság terén, pénzügyek terén is számos komoly feladatuk van
– húzta alá.
Ugyanígy természetesen szó volt a szankciók ügyéről is. Külön kiemeltem, hogy Rogán Antal szankciós listára helyezése egy egyértelmű politikai bosszúja volt a Magyarországról frusztráltan távozott korábbi amerikai nagykövetnek. Emellett természetesen felvetettük a magyar energiabiztonság szempontjából káros szankciós intézkedéseit is a Biden-adminisztrációnak
– sorolta.
Majd kifejtette, hogy a szankciós politika jövője szorosan összefügg azzal, hogy mikor és hogyan sikerül lezárni az ukrajnai háborút.