A Bella ciao eredete az észak-olaszországi Pó-síkság rizsföldjein dolgozó asszonyok munkadalához vezethető vissza. A dallam és a szöveg a hagyományos olasz népzenéből és más dalok formakincséből alakult ki, többek között a Fior di tomba és a La ballata della bevanda soporifera című énekek hatására.
Egyes kutatók szerint bizonyos dallamfordulatok rokonságot mutatnak egy jiddis dal, a Dus Zekele Koilen szerkezetével, amely az 1920-as évektől dokumentálható. A dal először 1906-ban Bologna környékén jelent meg, és az ellenálló munkásnők küzdelméről szólt.
A Bella ciao a második világháború idején vált a kommunista ellenállás szimbólumává. A dalt az észak-olaszországi partizánok énekelték, akik a fasiszta Mussolini-rezsim és a német megszállás ellen harcoltak. A partizánmozgalmat nagyrészt a kommunista és szocialista ellenállók vezették, így a Bella ciao is szorosan kötődik a baloldali antifasiszta mozgalomhoz. A dal szövege egy harcos búcsúját meséli el, aki életét adja a szabadságért, amely szimbólum különösen fontos volt az olasz kommunista párt és más baloldali mozgalmak számára, amelyek a háború után is használták a dalt politikai rendezvényeken és demonstrációkon.
Bár eredete egy régi népdalra vezethető vissza, a Bella ciao végül egyértelműen a kommunista ellenállás jelképévé vált, és a világ számos baloldali mozgalma átvette.
Borítókép: Fiatal partizánok olvassák az Avanti! szocialista napilap egyik első példányát Milánóban 1945. április 25-én (Fotó: AFP)
