Tizenegy éve nem találnak megoldást a szakemberek a légi közlekedés történetének talán legnagyobb rejtélyére. 2014. március 8-án hajnalban tűnt el az irányítók radarjáról a maláj légitársaság MH370 jelű járata.
Pedig az út rutinszerűen indult. A gép valamivel éjfél után szállt fel Malajzia fővárosában, Kuala Lumpurban, és helyi idő szerint reggel fél hétkor kellett volna landolnia Pekingben. A repülés első szűk negyven perce teljesen eseménytelen volt. A géppel az utolsó kapcsolat az volt, amikor Zaharie Ahmad Shah pilóta nyugtázta, hogy a maláj légiirányítás frekvenciaváltásra szólította fel, azonban a vietnámi irányítóknál már nem jelentkezett be. Utóbbiak hamarosan észlelték, hogy a gép bejelentkezése elmaradt, és az összes környező ország irányítása megpróbált kapcsolatba lépni az MH370-nel, azonban hiába.
Az eltűnt gép ügyében megkezdődött a vizsgálat, amelyet a maláj hatóságok vezettek, de Ausztrália, Kína, Franciaország, Szingapúr, az Egyesült Államok, Indonézia és Nagy-Britannia képviselői is részt vettek benne. Kiderült, hogy az utolsó bejelentkezés után két perccel a transzponder jel megszűnt, így a civil radarokról eltűnt a gép jele, a maláj katonai radar azonban egy ideig még követni tudta, és adatai szerint a gép balra fordult, átszelte a Maláj-félszigetet, és az Andamán-tenger felett repült. Az Inmarsat műholdas cég az általa kinyert adatok alapján egy néhány száz kilométer széles folyosót azonosított a roncs lehetséges helyeként.
Hamarosan megkezdődött a nagyszabású keresési művelet, amely a Dél-kínai-tengerre és a Sziámi-öbölre összpontosult. Amikor azonban kiderült, hogy a gép nyugat felé fordult, a kutatás a Malaka-szorosban és az Andamán-tengeren folytatódott. A műholdas kommunikáció elemzése alapján a keresési terület ismét megváltozott, az Indiai-óceán déli részére került át.
2014. március 24-én a maláj miniszterelnök bejelentette, hogy az MH370-es járat az Indiai-óceán déli részén zuhant le, túlélők pedig nincsenek.
A kutatás során több mint 120 ezer négyzetkilométernyi területet vizsgáltak át, mind a vízfelszínen, mint a tengerfenéken, de a gép roncsát nem találták meg. Előkerültek ugyanakkor olyan roncsdarabok, amelyek közül a 2015. július 29-én a Franciaországhoz tartozó Reunion szigetén talált csűrőfékszárnyról hivatalosan is bejelentették, hogy az MH370 része volt. 2016 márciusának elején pedig Mozambik partjainál mosott partra a tenger két roncsdarabot, amelyekről szintén bebizonyosodott, hogy az eltűnt gép részei.
A géppel és útvonalával kapcsolatos rejtélyek miatt többféleképpen is próbálták magyarázni a gép eltűnését. Felmerült az oxigénhiány, a tűz, a gépeltérítés, de az is, hogy a pilóta esetleg szándékosan vezette a halálba a gépet, azonban egyik lehetséges ok sem felel meg az összes felmerült bizonyítéknak. A maláj közlekedési minisztérium által 2018. július 30-án kiadott ezerötszáz oldalas jelentés kiemeli, hogy a gépet nem sokkal hajnali egy óra után kézi irányítással térítette le a normál repülési irányról vagy a pilóta, vagy egy harmadik személy.
Tavaly decemberben Anthony Loke maláj közlekedési miniszter bejelentette, hogy még egy keresést indítanak a roncs felkutatására. Az ázsiai ország a brit Ocean Infinity mélytengeri kutatócéggel állapodott meg, mégpedig úgy, hogy a cég csak akkor kapja meg a 70 millió dolláros sikerdíjat, ha megtalálja a roncs jelentős részét.
Az Ocean Infinity 2018 első felében már kereste a roncsot egy hasonló megállapodás alapján, de akkor nem járt sikerrel. Most viszont egy másik, mintegy 15 ezer négyzetkilométert fésülnek majd át egy különleges hajó, az Armada 7806 segítségével, amely február utolsó napjaiban már meg is érkezett a kutatási területre. A családtagok számára lehetővé tették, hogy egy internetes felületen kövessék nyomon a keresést. Ki tudja, tizenegy év után talán végre megtudhatják, mi történt a szeretteikkel.
Borítókép: Az MH370 egy megtalált roncsdarabja (Fotó: AFP)
