Orbán Viktor: Nem szabad megengednünk, hogy a magyar családok fizessék a háború gazdasági költségeit

– Megint el akartak fogadni itt egy olyan közös álláspontot, amelyben Ukrajnának még több pénzt és még több fegyvert akarunk adni, és elkötelezzük magunkat a háború mellett – mondta a Patriótának adott interjúban a miniszterelnök a brüsszeli tanácskozás után.

2025. 03. 20. 20:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az uniós csúcstalálkozó további napirendjéről Orbán Viktor elmondta:

Az a fontos, hogy most mindenki lehiggadjon, ez az ukrán gőz kimenjen a teremből. Zelenszkij elnök úr nem vesz részt a megbeszélések többi részén. Itt is csak videó segítségével volt jelen, tehát kiszellőztetünk, mindenki lehiggad, és most egy másik témával foglalkozunk, ez pedig a versenyképesség

–hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette:

Itt is van éppen elég nagy baj, Ukrajna nélkül is elvesztette az Európai Unió a versenyképességét, a gazdaságok bajban vannak. Az Európai Központi Bank elnöke, Lagarde asszony itt lesz, a pénzügyminiszterek vezetője szintén itt lesz, és meghallgatjuk az ő véleményüket, mondjuk úgy, hogy az üzleti világ véleményét arról, hogy mit kell tenni az Európai Uniónak annak érdekében, hogy a tagállamai ne menjenek tönkre.

A miniszterelnök hangsúlyozta: 

Magyarországnak itt is komoly érdekei vannak. Nekünk van egy stratégiánk, amely az unió botladozása, sőt elhibázott gazdaságpolitikája esetén is sikeressé teheti Magyarországot, de sokkal többre jutnánk, sokkal jobb lenne Magyarországnak, ha nem egyedül kellene sikeresnek lennünk, hanem együtt a másik 26 országgal lehetnénk egy közös európai siker részei.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Robert Fico a brüsszeli uniós csúcstalálkozón (Fotó: Miniszterenöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.