Az elmúlt évtizedekben az Európai Unió egy egyszerű gazdasági együttműködésből egy centralizált hatalmi struktúrává nőtte ki magát, amely egyre inkább háttérbe szorítja a nemzeti szuverenitást. A föderalizáció hívei a még szorosabb integráció mellett érvelnek, míg mások szerint épp ellenkezőleg, vissza kell térni az alapelvekhez.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, két európai agytröszt egy új jelentésben az Európai Unió intézményi reformját szorgalmazza, amely a nemzetállami szuverenitás erősítését és a brüsszeli hatáskörök csökkentését célozza. Az Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Ordo Iuris által készített átfogó reformtervezet két alternatívát kínál az EU jövőjére. Az egyik a Vissza a gyökerekhez nevű forgatókönyv, amely egy húszpontos reformcsomagot tartalmaz, amely a nemzetállami hatáskörök visszaállítását és a központosítás csökkentését szorgalmazza.
Ez az első alkalom, hogy valaki az integráció visszafordítását javasolja
– mutatott rá Rodrigo Ballester, az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője és a javaslatcsomag egyik kidolgozója.
A második, Új kezdet elnevezésű opció sokkal radikálisabb: gyakorlatilag az Európai Unió teljes újraalapítását jelentené egy rugalmas, kormányközi együttműködés keretei között.
Ez a forgatókönyv jogilag talán még egyszerűbb lenne, hiszen a jelenlegi szerződéseket vissza lehetne vonni, és teljesen újakat lehetne kötni
– magyarázta Ballester.
A szakértő szerint azonban az igazi kihívás az uniós szerződések módosítása, mivel ehhez minden tagállam egyetértése szükséges.
„Minden eddigi szerződésmódosítás az uniós hatáskörök bővítését szolgálta. Most először merül fel a gondolat, hogy ezt vissza kellene fordítani” – hangsúlyozta.
A reformtervezet politikai és jogi vitát is generálhat, mivel az Európai Unió jelenlegi struktúrája éppen az erős központosításra épül. Ennek ellenére Ballester úgy véli, hogy a Vissza a gyökerekhez elképzelés egyre népszerűbbé válik: „Egy erős Európát csak erős nemzetállamokra építve lehet létrehozni, nem pedig a szuverenitásuk folyamatos lebontásával” – vallja a szakértő.
Borítókép: Az Európai Unió épülete (Forrás: AFP)