A tervek szerint a bázis energiaellátását nagyméretű napelemek biztosítanák, amelyeket a Hold felszínére telepítenének. A Csang-o-8 küldetés célja, hogy előkészítse állandó holdbázis kiépítését a Hold déli pólusán, amely hosszú távon űrhajósok fogadására is alkalmas lehet.
Kína atomerőművet építene a Holdon
A Kína és Oroszország által vezetett nemzetközi Hold-kutatási állomás (International Lunar Research Station, ILRS) előzetes tervei között szerepel atomreaktor létesítése a Hold felszínén – közölte Pej Csao-jü, a Csang-o-8 küldetés főmérnöke szerdán egy sanghaji sajtótájékoztatón.

A projekt szervesen illeszkedik a kínai űrkutatási hivatal által meghirdetett háromlépcsős programba: az első fázis (2021–2025) a Hold felszínének feltérképezésére és a landolási technológia előkészítésére koncentrál, a második szakasz (2026–2035) az irányítóközpont és a működési rendszerek – például az energia- és kommunikációs szolgáltatások – kialakítására összpontosít, míg a harmadik szakaszban a Hold emberes kutatása kerülne előtérbe, és megkezdődne az emberek Holdra juttatásának előkészítése.
Az ILRS-programhoz a jövőben nemzetközi partnerek csatlakozását tervezik az úgynevezett „555 program” keretében, amely 50 ország, 500 kutatóintézet és 5000 külföldi szakértő bevonását tűzte ki célul.
További Külföld híreink
Kína és Oroszország 2021 márciusában állapodott meg nemzetközi Hold-kutató állomás létrehozásáról. A Roszkoszmosz még 2021 januárjában közölte, hogy kilép a hasonló célú, Gateway nevű amerikai projektből. A lépést az orosz űrhatóság azzal indokolta, hogy az együttműködésben az amerikai félen túl a külső partnerek részvétele korlátozott.
Kína az utóbbi években több sikeres Hold-missziót vitt véghez. Kínai űrjármű elsőként 2013-ban jutott el a Hold felszínére, 2019-ben pedig a Csang-o-4 a Hold a Földtől távolabb eső, sötét oldalán landolt. 2020 decemberében Kína a világ harmadik országaként kőzetmintákat hozott vissza a Földre, amire 1976 óta először volt példa.
További Külföld híreink
Borítókép: Jelentős tervei vannak a Holdon Kínának (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Olaszországban továbbra is teljes a készültség a tüntetések miatt
Ellenőrzik a Rómába vezető autósztráda-kapukon belépő járműveket, vasút- és metrómegállókat.

Netanjahu: Remélhetőleg a következő napokban hazatérhet az összes túsz
Benjámin Netanjahu bejelentette azt is, hogy delegációt küldött Egyiptomba, hogy „véglegesítsék a technikai részleteket”.

Szijjártó Péter: A szövetségeseink fölényes győzelmet arattak Georgiában is!
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.

Exkluzív: Brüsszelnek üzent választási győzelme után Andrej Babis
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk