Mindössze annyit kérünk, hogy a gazdáinkra és más szakmákra vonatkozó környezetvédelmi és higiéniai szabályok is ugyanazok legyenek. A mai napon, a szövegtervezetek jelenlegi állása szerint Franciaország ellenzi és továbbra is ellenezni fogja ezt a szabadkereskedelmi megállapodást
– jelentette ki a francia államfő.
Macron az Európai Unió vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozóját követően azt mondta, hogy az Európai Uniónak egy közös mechanizmusra van szüksége, amely garantálja, hogy a kiskereskedők és az élelmiszeripari óriáscégek tisztességes árakat fizetnek a termelőknek.
Ezzel együtt pedig egy ellentét bontakozott ki a hagyományos francia–német tengelyen, ugyanis egy pár órával korábban tartott külön sajtótájékoztatóan Olaf Scholz német kancellár azt mondta, hogy támogatja a Mercosur-megállapodás megkötését, amelyen már mintegy húsz éve dolgoznak.
Ez mintegy előre jelzi, hogy a francia vezetés követi a hagyományos protekcionista politikát a rendkívül fontos francia agráriumban, míg a német vezetés hasonlóan a hibás energiapolitikához, egy újabb ágazatot hagyhat magára.
Mindezen nyilatkozatok annak a fényében születtek, hogy már jó ideje tiltakoznak az európai uniós gazdák a nyugati országokban. Az uniós politikákkal elégedetlen gazdák napok óta tüntetnek Brüsszelben is, hogy hallassák a hangjukat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!