A kritikusok azonban rámutatnak: ezzel azt üzente a fiataloknak, hogy a tanulásnál is fontosabb a tiltakozás, miközben saját tanulmányait is részben felfüggesztette. Bár később magántanulóként leérettségizett, saját bevallása szerint három évig csak részben járt iskolába – írta a The Guardian.
A repülésmentes kampány mögötti valóság
Thunberg a repülés klímavédelmi szempontból káros hatásait hangsúlyozva vált híressé azzal, hogy 2019-ben vitorlással kelt át az Atlanti-óceánon az ENSZ-klímacsúcsra utazva.
Az AP News szerint ez a gesztus valóban szimbolikus volt, ugyanakkor hamar kiderült:
A vitorlás visszahozatalához kétfős legénységet kellett átreptetni Amerikába, és másokat is repülővel utaztattak az út logisztikai támogatásához – vagyis a művelet összességében több szén-dioxid-kibocsátással járt, mintha ő maga egyszerűen repülőre ült volna.
További kritikák érték akkor is, amikor Greta vonattal vagy autóval utazott kontinenseken át, míg kísérői, tanácsadói és a média stábja repülőgéppel követte őt.
Politikai állásfoglalások és viták
Bár Thunberg gyakran hangsúlyozza, hogy a klímavédelem pártpolitikán felüli ügy, ő maga egyre többször szólal meg kifejezetten politikai, megosztó témákban is.
2023 októberében a Gázai övezettel kapcsolatos konfliktus során „Free Palestine” feliratú képet posztolt, amelyen egy vitatott oktopuszszimbólum is szerepelt – ez a kép antiszemita toposzként ismert.
A megosztás komoly felháborodást váltott ki még a saját támogatóinak körében is, ezért később törölte a bejegyzést.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!