Harminchárom órás hajtóvadászatot követően pénteken jelentette be az FBI, hogy elfogták a 22 éves elkövetőt, Tyler Robinsont, aki hozzátartozói szerint az utóbbi években radikalizálódott. Nemrég az is kiderült, hogy a merénylő egy magát transzneműnek valló partnerrel élt együtt Saint George városában, a nyomozók szerint pedig ez a körülmény a lehetséges indítékra is utalhat. Tovább erősíti a feltételezést, hogy a gyilkosság során használt távcsöves puska mellett töltényhüvelyek voltak, amikre olyan feliratokat véstek fel, mint például „Hé, fasiszta! Kapd el!”.
Robinson ellen az államügyészség minősített emberölés, súlyos testi sértést okozó lőfegyverrel való visszaélés és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt indít eljárást. Ezek mindegyike állami vád, ami azt jelenti, hogy Robinson ügyét nem kezelik szövetségi bűncselekményként. Viszont a minősített emberölés Utah államban főbenjáró bűncselekménynek számít, azaz halálbüntetést is ki lehet szabni érte. Bár hozzá kell tennünk, hogy Utah államban 1976 és 2024 között mindössze nyolc emberen hajtották végre a halálos ítéletet, míg például Texasban ugyanezen idő alatt 595 állami és hat szövetségi kivégzést hajtottak végre. Donald Trump amerikai elnök reméli, tettéért az elkövető halálbüntetést kap.
A merénylet pillanatáról készült sokkoló felvételek perceken belül elárasztották a közösségi médiát. Talán nem túlzok, ha azt írom: Charlie Kirk neve a magyaroknak nem sokat mondott – leszámítva az amerikai közélet iránt szenvedélyesen érdeklődőket – egészen szerda estig. Azóta viszont azt üzeni, hogy az az amerikai álom, mely nagyban hozzájárult a Szovjetunió összeomlásához, és amiért mi is évtizedeken át sóvárogtunk, mára rémálommá vált – fogalmazott Fekete Rajmund.
A merénylet üzenete
Egy olyan rémálommá, ahol meg lehet ölni egy 31 éves, kétgyermekes családapát, amiért vállalja az értékrendjét, amiért bárhol és bárkivel tudott és hajlandó volt vitázni hazája sorsáról. Egy egyetemi campuson, amelynek arra kellene törekednie, hogy hallgatóikat vitára, érvelésre és mások szempontjainak a mérlegelésére tanítsák. Arra, hogy teret adjanak a kísérletezésnek, amibe beleférnek a merész hipotézisek és az eltérő nézetek is, amiről szabadon kell és lehet vitázni, az egymással ellentétes véleményeket ütköztetni. Ezzel nevelve a különböző álláspontokat megfogalmazókat a kölcsönös tiszteletre, méltóságuk figyelembevételére. Arra, hogy fontos legyen olyan vitakultúra meghonosítására, ami mindenkinek szavatolja a szabad és félelem nélküli véleménynyilvánítás jogát. Fekete Rajmund kiemelte:
Ez a merénylet viszont azt üzeni, hogy a baloldal által megszállt egyetemeken mára nincs helye a vitának, az eltérő álláspontok ütköztetésének.
Mint fogalmazott: aki pedig a fősodortól eltérő véleményt fogalmaz meg, azt elüldözik (megölik), állásvesztésre ítélik, meghurcolják, ellehetetlenítik. A gondolatbűnre pedig azonnal lecsapnak, ahogy azt Orwell egykoron oly pontosan megfogalmazta. Sajnos ezek mind ismerős módszerek számunkra a kommunizmus sötét időszakából.
A Charlie Kirk elleni merénylet azonban azt is üzeni, mit jelent ma Magyarországon ilyen kiváltságos biztonságban élni. És harcolni érte!
Hiszen látjuk, a politikai erőszak kultúrája újra kezd gyökeret verni a kontinensünkön: pár hete Andrej Babis cseh miniszterelnökre támadtak rá egy kampányrendezvényen, Robert Fico szlovák miniszterelnökre pedig tavaly májusban lőttek rá négyszer. Magyarországon egyes zenészek Orbán Viktor miniszterelnök fejbelövését vagy akasztását vizionálják népszerűség- és profithajhászás céljából. A Charlie Kirk elleni merénylet után két nappal pedig Márki-Zay Péter és barátai flaszterre vetették, milyen válogatott módszerekkel végeznék ki Lázár János minisztert. A Tisza Párt pedig miközben a szavak szintjén tégláról téglára építi a szeretetországot (ahogy szavak szintjén a kommunisták is a földre szállt mennyország ígéretével házaltak), a gyakorlatban kisgyermekes anyukákra, újságírókra támadnak rá, bebörtönzéssel és Dunába lökéssel fenyegetnek mindenkit, aki eltérő álláspontot képvisel. De az sem elfogadott, hogy ezen verbális erőszakon felbuzdulva baloldali tartalomgyártók vagy színészek haláláról álmodozzunk.
Ahogy az sem, hogy Charlie Kirk meggyilkolását követően a baloldali és liberális közösség egy része ünnepli a merényletet, és az áldozatot hibáztatja (lásd MSNBC), de ahogy az sem, hogy halálában „szélsőjobboldaliként” emlékeznek meg róla.
Miközben Charlie Kirkre emlékezünk – az erős, konzervatív, hiteles hangra, a vezető cserkészre, az istenhívő édesapára, a szerető férjre, a közéleti szereplőre, a politikai influenszerre, aki nagyban hozzájárult Donald Trump és a republikánusok tavalyi győzelméhez –, mérlegeljük, szeretnénk-e mi is a politikai erőszak vérrel áztatott útjára lépni. Nálunk ugyanis a főbelövésnek, az akasztásnak, a Dunába „lökésnek” történelmi távlatai vannak. Vérgőzös XX. századunkban előbb származási, majd osztályalapon bélyegezték meg honfitársainkat és válogattak barát vagy ellenség között. A következmények sajnos mindannyiunk számára ismertek: kivégzett, meghurcolt, megkínzott, megtört, kitelepített, testileg és lelkileg megnyomorított emberek.
