A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a tárgyalásait követően arról számolt be, hogy teljesen új időszak, egy aranykor kezdődött a magyar–amerikai kapcsolatokban, amit az energiaügyi miniszterrel és a belügyminiszterrel folytatott találkozó is visszaigazolt.

– Az Egyesült Államok különösen érdekelt Magyarország sikerében az energetika terén, hiszen új időszak nyílt meg azzal, hogy a nukleáris területen együtt dolgozunk – mondta.
Magyarország érdekelt abban, hogy a nukleáris kapacitásait bővítse, az amerikaiak pedig érdekeltek abban, hogy ebben a fejlesztésben részt vegyenek
– tette hozzá.
Szijjártó Péter üdvözölte azt is, hogy Magyarország földgázellátásában az amerikai vállalatok is szerepet játszanak. – Itt Amerikában tökéletesen értik azt, hogy egy ország energiaellátása az földrajzi kérdés, és értik azt is, hogy ha egy ország több forrásból, több útvonalon szeretne vásárolni energiahordozókat – emelte ki. – Magyarország energiaellátásának biztonsága tekintetében tehát az amerikaiakra számíthatunk, ellentétben az európaiakkal, ők nem ideológiai alapon közelítik meg ezt a kérdést, hanem nagyon is praktikus alapon, és ez jó nekünk, mert mi ugyanezt tesszük – összegzett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!