Sérült játékosa a pályán maradt, és megpecsételte a tavalyi döntős sorsát a BL-ben

A tavalyi döntős Internazionale nem tudta ledolgozni kétgólos hátrányát, sőt otthon is kikapott a sorozat újoncaként szereplő Bodö/Glimt ellen a labdarúgó BL-ben, a tizenhat közé jutásért zajló párharc keddi visszavágóján. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe tehát a norvég Bodö csapata jutott be, az Inter pedig négy év óta először nem játszhat a negyeddöntőért. A Bayer Leverkusen és a Newcastle United megőrizte múlt héten szerzett előnyét, az Atlético Madrid pedig otthon döntötte el a párharcát, így ez a három csapat is továbbjutott a BL-ben.

2026. 02. 24. 22:51
Az Internek kétgólos hátrány ledolgozására volt szükség a Bodö/Glimt elleni BL-párharcban Fotó: AFP/Piero Cruciatti
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Leverkusen egy hete szintén idegenben szerzett előnyt a görög Olimpiakosz ellen, a német együttes a 2-0-s odavágó után hazai pályán góltalan és lényegében eseménytelen találkozón őrizte meg a különbséget.

A kora esti összecsapáson az Atlético Madrid a belga Brugge otthonában elért 3-3-as döntetlen Spanyolországban is nehezen bírt ellenfelével, de a mesterhármasig jutott Alexander Sörloth vezérletével a második félidőben eldöntötte a továbbjutás sorsát.

Alexander Sörloth győzelemre vezette az Atlético Madridot, a BL-nyolcaddöntőben angol rivális következik
Alexander Sörloth győzelemre vezette az Atlético Madridot, a BL-nyolcaddöntőben angol rivális következik. Fotó: AFP/Pierre-Philippe Marcou

A pénteki sorsoláson a Bodö/Glimt a Manchester City vagy a Sporting, a Leverkusen a Bayern München vagy az Arsenal, a Newcastle a Chelsea vagy a Barcelona, míg az Atlético a Tottenham vagy a Liverpool együttesét kapja majd ellenfélként márciusra, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőire.

Bajnokok Ligája, a nyolcaddöntőbe jutásért, keddi visszavágók:

  • Newcastle United (angol)–Qarabag (azeri) 3-2 (2-0) – továbbjutott a Newcastle, 9-3-as összesítéssel
  • Bayer Leverkusen (német)–Olimpiakosz (görög) 0-0 – továbbjutott a Leverkusen, 2-0-s összesítéssel
  • Internazionale (olasz)–Bodö/Glimt (norvég) 1-2 (0-0) – továbbjutott a Bodö, 5-2-es összesítéssel
  • Atlético Madrid (spanyol)–Club Brugge (belga) 4-1 (1-1) – továbbjutott az Atlético, 7-4-es összesítéssel

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.