– Ez alapvetően csődbe vihet egy külföldi országot – mondta Elena Kagan főbírónő az amerikai szövetségi legfelső bíróság decemberi meghallgatásán, amelyen a Magyar Köztársaság (sic!) kontra Simon és társai ügyet tárgyalták – derül ki a periratokból. Ezzel Kagan alsóbb bírói szinteket már megjárt perekre utalt. A MÁV ellen – a vidéki magyar zsidóság 1944-es deportálásában játszott szerepe miatt – 2010 februárjában indított chicagói keresettel kezdődtek a magyar érdekeltségekkel szembeni amerikai holokausztperek. Az államvasutak után magyarországi bankokat is bepanaszoltak zsidó vagyonok utáni kártérítésért, Chicago mellett Washingtonban is per lett. De 11 év elteltével sem egyértelmű a jogi helyzet. A fellebbezéseket követően ellentmondásos döntések születtek másodfokon a joghatóság bonyolult érvekkel kifejtett, mégis tömören megfogalmazható kérdésében: perelhetők-e egyáltalán ezek a kárigények az Egyesült Államokban?
Csillagászati összeg, nemzetközi súrlódás
A periratokban visszatérően szerepel – erre utalt Kagan is –, hogy 2011-es árfolyamon a követelések a magyar gazdaság éves teljesítményének negyven százalékára rúghatnak. Azaz – elméletileg – öt hónapon át egész Magyarország a holokauszttúlélők kárigényének teljesítésén dolgozhatna.
– Vegyük tekintetbe, hogyan reagálna az Egyesült Államok, ha egy külföldi bíróság elrendelné, hogy az amerikai pénzügyminisztérium vagy [az amerikai jegybank szerepét betöltő] Federal Reserve fizesse ki felperesek egy csoportjának az USA éves GDP-jének negyven százalékát, azaz durván hatezer milliárd dollárt? Vegyük tekintetbe továbbá, mi lenne a reakció, ha mindezt olyan eseményekre alapoznák, amelyek nemzedékekkel korábban történtek az Egyesült Államokban, mégpedig anélkül, hogy erőfeszítést tettek volna, hogy méltányos kártérítéshez jussanak amerikai bíróságokon? – vetette fel korábban a chicagói fellebbviteli bíróság bírói tanácsa. De Washingtonban másképp látták ezt ugyancsak másodfokon; a szövetségi legfelső bíróságtól most jogegységi döntést várnak az alsóbb fórumok.