A Svédországban alkalmazott nyájimmunitás – vagyis, hogy hagyják az emberek koronavírussal való megfertőződését, hogy az immunrendszer természetes ellenállása leküzdje a betegséget – kudarcot vallott a véleménycikket jegyző akadémikusok szerint. A 22 tudós úgy véli, a svéd kormány engedékeny egészségpolitikája eredménytelen volt; itt az ideje, hogy sokkal szigorúbb intézkedéseket hozzanak, kezdve az iskolák, a kávéházak és az éttermek bezárásával.
Kudarcot vallott a svéd modell
A svéd egészségügyi rendszer kudarcot vallott a koronavírus megfékezésében, ezért itt az ideje a határozott politikai beavatkozásnak – áll abban a nyílt levélben, amelyet 22 neves svéd kutató, professzor és orvos publikált a Dagens Nyheter című svéd napilapban kedden. Az akadémikusok szerint a svéd kormány kollektív immunitásra alapozó vírusvédelmi modellje megbukott.

„Akik hazatértek az Alpokból [a téli síszezonban], azoknak azt mondták, folytassák a normális életüket, noha nyilvánvaló volt, hogy a járvány Észak-Olaszországot érintette a leginkább. Svédországban mostanáig tízszer annyian haltak meg, mint a szomszédos Finnországban, ahol bezárták a kávézókat és az éttermeket” – áll a nyílt levélben.
A levelet aláíró svéd orvosok csak remélhetik, hogy nem járnak úgy, mint Didier Raoult francia virológus kutató, akit unortodox módszerei miatt számos politikai jellegű támadás ért hazájában. Marseille-i kórházában Raoult évtizedek óta kísérletezik a hidroxi-klorokin nevű hatóanyaggal, amely a malária elleni védekezésben hatékonynak bizonyult, de más krónikus autoimmun betegségek is kordában tartók a segítségével. Didier Raoult már egy 2003-as tanulmányában figyelmeztette a francia kormányt arra, hogy speciális virológiai kórházakat kell létrehozni, hogy járvány esetén azonnal el lehessen különíteni a súlyos betegeket.
Emmanuel Macron francia elnök volt egészségügyi minisztere, Agnès Buzyn azonban elérte, hogy a magát konzervatívnak valló Raoult professzor kórháza 2018-ban elveszítse kiemelt státuszát (és ezzel az állami támogatást is), valamint, hogy a vírusok elleni kísérletekhez használt hidroxi-klorokin beszerzését állami engedélyhez kössék. Macron februárban kinevezett új egészségügyi minisztere, Olivier Véran márciustól kénytelen volt feloldani a Raoult kórházára és kutatásaira vonatkozó korlátozásokat, miután a professzor Macron elnök feleségének egyik barátját, valamint további francia politikusokat is meggyógyított a koronavírusból.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Döbbenetes számú atrocitásról számolt be a minisztérium
Több mint tizennégyezer alkalommal sértették meg a tűzszünetet.

Le Pen: Orbán Viktort is megpróbálja félretenni az EU
Brüsszel nem tudja elviselni a vereséget, készen áll, hogy szembemenjen az európai népekkel, és megsemmisítse azokat a politikai vezetőket és mozgalmakat, akik zavarják őket – jelentette ki Marine Le Pen.

Az atomprogramról tárgyal Irán és az Egyesült Államok
Negyedik fordulójához érkezett a kulcsfontosságú megbeszélés.

Informatikai probléma bénította meg a forgalmas repteret
Óriási sorok alakultak ki, sokan lekésték a járatukat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A világ egyik legjobb vodkája készül Zamárdiban

Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott

„Ezért játszott annyit idén Dominik” – Szoboszlai miatt vonták kérdőre a Liverpool edzőjét

Magyar Péter úr, ugye ez csak egy félreértés? – Minden más lehetőségbe belegondolni is rossz

„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet

Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”

Kecsketámadás volt a Giro d’Italia utolsó albániai szakaszán – videó

„Zelenszkij az őrület határán van”

A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Döbbenetes számú atrocitásról számolt be a minisztérium
Több mint tizennégyezer alkalommal sértették meg a tűzszünetet.

Le Pen: Orbán Viktort is megpróbálja félretenni az EU
Brüsszel nem tudja elviselni a vereséget, készen áll, hogy szembemenjen az európai népekkel, és megsemmisítse azokat a politikai vezetőket és mozgalmakat, akik zavarják őket – jelentette ki Marine Le Pen.

Az atomprogramról tárgyal Irán és az Egyesült Államok
Negyedik fordulójához érkezett a kulcsfontosságú megbeszélés.

Informatikai probléma bénította meg a forgalmas repteret
Óriási sorok alakultak ki, sokan lekésték a járatukat.