Emberek ezrei lepték el tegnap este Törökország nagyvárosainak utcáit azután, hogy a török belügyminisztérium bejelentette, a hétvégére 31 városban teljes kijárási tilalom lép életbe. A tárca a döntését azzal indokolta, hogy a betegség halálos áldozatainak száma ezer fölé emelkedett az országban, helyszíni videók tanúsága szerint azonban az intézkedés inkább ellentétes hatást ért el. A késő esti bejelentés ugyanis már tegnap éjféltől életbe is lépett, az embereknek tehát alig néhány órájuk volt felkészülni a rendkívüli korlátozásokra.
Isztambulban egymást taposták az emberek a zsúfolt utcákon. „Egy 16 milliós városban talán nem volt a legragyogóbb ötlet két órát adni az embereknek a kijárási tilalom életbe lépése előtt” – írta a Twitter-mikroblogon egy férfi.
A Hürriyet török hírportál szerint az Ankarára és Isztambulra egyaránt vonatkozó belügyminisztériumi döntés értelmében a hétvégén kizárólag a pékségek, a kijelölt benzinkutak, csomagkézbesítési társaságok, gyógyszertárak és sürgősségi hívóközpontok nyithatnak ki. Fahrettin Altun elnöki kommunikációs igazgató azt is tudatta, hogy a média munkatársai mentességet élveznek a kijárási tilalom alól.
A hirtelen döntéssel Törökországban tehát tovább szigorodtak a már egyébként is érvényben lévő kijárási korlátozások: Ankara egy héttel korábban a 65 évnél idősebbeket és a krónikus betegeket, valamint a 20 éven aluli, nem dolgozó fiatalokat otthonmaradásra kötelezte. Bár országos szintű kijárási tilalom még nincs érvényben, a közigazgatási szervek nap mint nap rendelnek el kéthetes vesztegzárat kisebb vidéki településeken és településrészeken.
A Worldometers szombat délelőtti adatai szerint eddig Törökországban több mint 47 ezer koronavírusos esetet regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig meghaladta az ezret.