Csodagyerek-kompozíciók, halhatatlan mesterművek

Csodagyereknek számítottak, Mozart hat-, Mendelssohn-Bartholdy kilencévesen lépett először közönség elé, és nagyon fiatalon kezdtek el komponálni is.

A nemrég véget ért, határainkon is átívelő tíznapos Bach mindenkinek fesztivál kapcsán jó néhányszor eszembe jutott a minden idők legnagyobb zeneszerzőjéhez hasonlóan, élete utolsó szakaszát szintén Lipcsében töltő, Robert Schumann által a 19. század Mozartjának nevezett komponista: Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809–1847). Válogatott szerzeményei az Anima Musicae Kamarazenekar következő estjén, április 11-én a MOM Kulturális Központban hangzanak el Nagao Haruka hegedűművész (képünkön) és Nagy Ervin zongoraművész közreműködésével.

Johann Sebastian Bachról (1685–1750) azért jutott eszembe Felix Mendelssohn-Bartholdy, mert az előbbi vokális műveinek népszerűsítése nagyban köszönhető az utóbbinak, aki 1829-ben, a mű születésének 100. évfordulóján előadta a (Bach halála óta nem játszott) Máté-passiót, majd egy évvel később kiadta a János-passióval együtt.

S hogy miként jön ide Wolfgang Amadeus Mozart (1856–1791)? A párhuzam révén, amit előszeretettel vonnak a két alkotó között. Csodagyereknek számítottak, Mozart hat-, Mendelssohn-Bartholdy kilencévesen lépett először közönség elé, és nagyon fiatalon kezdtek el komponálni is.

Például a mostani koncerten elhangzó d-moll hegedűverseny születésekor a szerző mind‑össze 13 éves volt. (Érdekesség, hogy a művet Yehudi Menuhin tette világszerte ismertté, aki egy müncheni régiségkereskedőnél talált rá az eredeti kottára 1951-ben.) Hasonlóság még, hogy mindkettőnek volt egy 4-5 évvel idősebb, szintén nagyon tehetséges nővére, akik nem tudtak kiteljesedni, hiszen abban az időben a zeneszerzés is férfias tevékenységnek számított. Mindketten korán haltak meg: Mozart nagyjából másfél hónappal a 36. születésnapja előtt, de Mendelssohn is alig volt harmincnyolc éves. És mindketten felejthetetlent, utolérhetetlent és maradandót alkottak.

Viszont fontos különbség van a két zseni családi hátterében. Míg Mozart nagyapja könyvkötő, apja pedig muzsikus volt, és a család a kisfiú tehetségében bevételi forrást látott, addig Mendelssohn nagyapja a felvilágosodás híres filozófusa, apja pedig gazdag bankár volt.

A gyerek rendkívüli zenei adottságait Isten adományaként élték meg, segítő szeretet vette körül egész életében. És utolsó órája is mennyiben más volt, mint Mozarté! Szeretett nővére váratlan halálának hírére kapott agyvérzést, családja és barátai körében hunyt el, miközben rajongói a háza elé gyűltek. Mozart pedig nincstelenül és elhagyottan halt meg, maradványai egy tömegsírba kerültek. Mozartnak is emeltek ugyan szobrokat, halála után sok-sok idővel, viszont Mendelssohnnak Lipcse városa nem késlekedett a temetés után rekordidő alatt emléket állítani.

Aztán 1933-ban valakinek eszébe jutott, hogy a Bartholdy nevet a család csak 1816-ban vette fel – amikor áttértek az evangélikus hitre, hogy megkülönböztessék magukat a zsidó valláson maradt rokonoktól –, és a szobrot felrobbantották. Wagner Lohengrin című operájának nászindulója pedig sürgősen felváltotta Mendelssohn Nászindulóját a Szentivánéji álomból, amit addig játszottak az esküvőkön.

De hagyjuk a dicstelen múltat! Jövő csütörtökön a már említett versenymű után a d-moll hegedű-zongora kettős verseny hangzik el, a koncert második részében pedig az Oktett vonószenekari változatában gyönyörködhetünk. A csodagyerek-kompozíciókat követő első mesterművet 16 éves korában, hegedűtanárának írta születésnapi ajándékul.