Egy visszafejlődés története

Csuja László Kilenc hónap háború című dokumentumfilmje egy magyar nemzetiségű félárva, egyke gyerek történetét meséli el az ukrán–orosz fegyveres konfliktus árnyékában.

Az anya-fiú kapcsolat problematikájának bemutatását nagyon hitelesnek érezheti a néző Forrás: ELF Pictures

Csuja László Kilenc hónap háború című dokumentumfilmje egy magyar nemzetiségű félárva, egyke gyerek történetét meséli el az ukrán–orosz fegyveres konfliktus árnyékában. A 2014-es esztendőben játszódó film a legkevésbé szól a háború pokláról, bár azért azt megtudjuk, hogy a katonák mit csinálnak például szabad idejükben: isznak és isznak.

Aztán az is kiderül, hogy ha valakit rendbontáson érnek, milyen kegyetlen körülmények közé kerül. Mindezt még látjuk is, bár Jani mellett nincsen forgatócsoport a fronton, de mobiltelefonjával készít felvételeket. Megrázó a filmben, amikor Jani, a főszereplő, a halállal találkozik. Megfogalmazása szerint: „Elég rossz érzés az, hogy reggel együtt nevetünk, délben együtt kávézgatunk, aztán kapunk egy olyan értesítést, hogy kilőtték őket. Nincs olyan nap, hogy ne imádkoznék, hogy túléljem.”

Ennél olyan nagyon sokkal többet viszont nem tudunk meg az ukrán–orosz fegyveres konfliktusról. A Kilenc hónap háború története ugyanis másról szól. Egy olyan fiúról, aki még nem szakadt el az édesanyjától, viszont már túl van az eljegyzési rítuson. Választott párjával együtt önálló életet kellene kezdeniük, ahhoz viszont lélekben is fel kellene nőnie. A 24 éves Janinak ez még nem sikerült.

Nagyon vidáman indul a dokumentumfilm, szenvedélyes csókolózásokkal, nyári fürdőzéssel, éjszakai bulizással. Egy felszabadult és boldog párt látunk, akiken azért a fiú anyja rajta tartja a szemét. Egészen addig, míg el nem megy a háborúba. Jani négy hónap után kimenőt kap, meglátogatja édesanyját és jegyesét otthonukban egy nyugat-ukrajnai kisvárosban, Beregszászon.

Az anya-fiú kapcsolat problematikájának bemutatását nagyon hitelesnek érezheti a néző
Fotó: ELF Pictures

A képek egyre komorabbak lesznek, Janit mintha kicserélték volna. Erőszakos lett, folyamatosan káromkodik, nem találja a helyét. Épp az ellenkezője történt Janival, mint amit várt mindenki. Nem fegyelmezett és az élet (valamint a feleség) csapásait tűrni képes férfivá érett a fiúból, aki elkezdi az ereje helyett az eszét is használni, hanem egy óriásivá növekedett egóval rendelkező önző, fegyelmezetlen és buta kisfiúvá fejlődött vissza. Amint látjuk is, nemhogy megválna egy köszönő kézcsókkal az anyai gondoskodástól, és átadná magát fiatal és csinos jegyesének, hanem kiskamaszokra jellemző csatározásokba kezd az anyjával.

Persze az éremnek van másik oldala is, az anya se akarja, hogy felnőjön a „szeme fénye”. Ráadásul mikor végleg leszerel, úgy érzi, hogy hiányoznak az életveszélyes férfias „játékok”, amik magas szinten tartják az adrenalint. Ahogy mondja is egy csöndes nyári estén: ,,Unatkozom itthon, ott legalább mindig történt valami.”

Annyira intim helyzeteket ábrázol ez a dokumentum-játékfilm, amelynek magyar gyökerei egészen a 70-es évekbeli Budapesti Iskoláig nyúlnak vissza, hogy az ember néha nem tudja eldönteni, mennyire valós, amit lát. De még ha egy kicsit megváltoztatja is a kamera jelenléte a valóságot, az anya-fiú kapcsolat problematikájának bemutatását nagyon hitelesnek érezheti a néző. Igaz­ságtartalmához nem fér kétség.