Cigány muzsikusdinasztiák küzdelmei

Bemutatták a Cigányzenészek harca a két világháború közötti Magyarországon című könyvet, amelynek szerkesztője Hajnáczky Tamás kisebbségpolitikai szakértő.

Fotó: Picasa

Az újpesti Rácz Gyöngyi Közösségi Központ mára Kelet-Közép-Európa egyik legjelentősebb roma kulturális és oktatási intézményévé nőtte ki magát. Itt mutatták be a Cigányzenészek harca a két világháború közötti Magyarországon című könyvet, amelynek szerkesztője Hajnáczky Tamás kisebbségpolitikai szakértő, a Károli Gáspár Református Egyetem cigányügyi referense. Fontosabb kutatási témái az állami cigánypolitikák feltárása a 20. században, valamint a cigányság jelenlegi szociológiai helyzete. Az elmúlt években a cigánysággal kapcsolatos történelmi ismeretterjesztésre is jelentős hangsúlyt helyezett munkája során.

A kötet a Magyar Cigányzenészek Országos Egyesülete tevékenységén keresztül mutatja be a kor hazai közéletének egy szeletét. Izgalmas élmény megismerni a cigány zenészeket érő kihívásokat, amelyek ellen az egyesület fellépett, számos esetben a Belügyminisztérium támogatását élvezve: a külföldi zenészek, az árakat letörő kóklerek és az új, divatos zenei irányzatok, amelyek kiszorították a cigány zenét a vendéglátóhelyekről.

„Ott tartunk ma már, hogy a családi életet is megmételyezi az erkölcsrontó, minden jobb érzést kiölő dzsesszmuzsika, ma már a gyermekek is charles­tont táncolnak.” (Rácz Zsigmond cigányprímás, nótaszerző, MCOE ügyvezető alelnök); „A megszállott területek elszakított magyarsága nem a szaxofont várja és nem a dob fülhasogató lármáját, hanem a magyar cigányokat, hogy a magyar feltámadás idején velük sírhassák ki szívük bánatát.” (Füredi Foszák Fábián cigány zenész, kisbőgős, a MCOE budapesti helyi csoport elnöke) – ilyen idézetekkel illusztrálva mutatja be a kötet, hogy milyen elkeseredett harcot vívtak a cigány zenészek a megélhetésükért, az apáról fiúra szálló muzsikusdinasztiák fennmaradásáért.

Molnár István Gábor, a Rácz Gyöngyi Közösségi Központ vezetője elmondta: a téma egyaránt az ő szakmai és magánemberi érdeklődésébe vág. Tíz éven keresztül kutatta társadalmi munkában az újpesti cigányság történetét, amely a város alapításakor oda költöztetett szegkovács családokkal kezdődött. Sokan mondták neki a kutatás kezdetekor, hogy nem lesz sok dolga, mert a második világháború előtt nem éltek Újpesten cigányok. Ehhez képest sikerült bizonyítania, hogy 12 család révén őslakosoknak számítanak a romák. A központ aulájában fotók és leírások mutatják be az újpesti cigányság polgárosodó életét.

A cigányzenész-réteg is jelentős volt köztük, így a könyv róluk is szól. A központ vezetőjének felmenői között is voltak muzsikusok, a családi történeteken túl a kötet sokat segít neki jobban megismerni az életüket, a kort, amelyben próbáltak boldogulni.

Molnár István Gábor szerint azt is fontos megemlíteni, hogy ez a könyv a tudományos mércéknek megfelelő módon készült, szerencsére a szerző nem vesz tudomást semmilyen politikailag korrektnek mondott mozgalmi szempontról. Ezt azért tartja kiemelendőnek, mert szomorú tapasztalata, hogy több olyan történeti mű is megjelent, amelyik nem a tudományos szempontokat, hanem az érdekvédelmi és politikai szándékot tartja fontosnak. Szerinte a mozgalmárok segítsenek a romák szociális és egyéb problémáiban, de a tudományt hagyják a szakemberekre. Úgy véli, hogy történelmi kérdésekben csak és kizárólag az utóbbi szempontnak szabad érvényesülnie, nem érdeke sem a romáknak, sem a magyar és európai kultúrának, ha torzítjuk, eltagadjuk a valóságot.

Nem véletlenül a Rácz Gyöngyi Közösségi Központban mutatták be a könyvet, mára itt gyűlt össze az ország legjelentősebb roma könyv- és dokumentumtára. Eddig közel ötezer kötetet sikerült begyűjteniük zömében magyar nyelven, és most kezdődött az idegen nyelvű roma könyvek, kiadványok, folyóiratok beszerzése.