„Amikor a film elkészült, akkor kezdődik a munka”

Először a 16. Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon vetítették versenyen kívül az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című filmjét, amely az ötvenes évekbe repít, mégsem szürkeségben ábrázolja a mindennapi ember életét. A diktatúra azonban bárkire a legváratlanabb helyzetben lesújthat: a főszereplő családjánál egyszer csak megjelennek az ÁVÓ emberei. A filmrendezővel, aki Miskolcon zsűrizik, a Foglyokról és arról is beszéltünk, hogy mikor kezdi el első mozifilmjét.

Az Oscar-díjas alkotó új rendezése decemberben lesz látható a Duna Televízióban Fotó: Orosz Péter

– Milyen személyes kötődése van a már-már abszurd helyzethez, amit megragad a filmben?

– A Foglyok története Vörös Andrástól, a forgatókönyvírónktól származik. András rátalált egy fantasztikus igaz történetre, amit elsőként el sem akartunk hinni, majd a levéltárban utánanéztünk, és rájöttünk, hogy valós, és senki nem mesélte még el előttünk. Annyira jól keveredik benne az abszurd és a drámai, hogy úgy éreztem, ezt muszáj megcsinálni. Egy családi anekdotából indultunk ki, amit a történtek átélője időskorában, még 20-25 éve videókazettára mondott az utókornak, mi ezt a felvételt találtuk meg. Az ötvenes évekből engem nem a diktatúra sötét oldala, brutalitása érdekelt, hanem az, hogy bármekkora elnyomás is volt, a Nap akkor is kisütött. Az emberek nyolcvan százaléka örült, hogy béke van, és elfordította a fejét a problémákról. Jegyrendszer volt, de mégis volt mit enni, végre nem lőtték szét a várost, ugyan csak suttogva lehetett beszélni bizonyos dolgokról, de az emberek zöme ezt akkor elfogadta. Miért? Mert valahogy élni akart. A főszereplőnk, Sára fiatal lány, a szörnyű világháború utáni Rákosi-rendszerben, a film első felében egészen jól elvan – van állása, lakása, szerelme. Egyszer csak azonban a családja élete fejre áll, és az új helyzetből már ő sem tudja kivonni magát: történetesen a saját lakásukban ejti foglyul őket az ÁVÓ. Számomra ezt izgalmas megmutatni: hogy egy diktatúrában bárhol, bárkire lecsaphat a hatalom. És közben arról a sok emberről is mesélni, aki éldegél egy ilyen rendszerben, és próbál úgy csinálni, mintha minden rendben volna. Az én családomban (és a legtöbbünk családjában) a többség ezt az utat választotta.

– Nem lett volna alkalmas mozifilmnek ez a történet?

– Ezt a filmet egy köztes lépcsőfoknak tekintettem. Mivel a történet kisebb helyszínen játszódik, nekem rendezői szemmel is izgalmas játéktérnek tűnt, hogy nagyon sok színésszel összezárva egy kis helyen hogyan tudok feszült helyzeteket teremteni. És az is, hogy mit tudunk kihozni egy alacsonyabb költségvetésből. Tóth Barnabás vagy Szász Attila televíziós filmjeiből is láthatjuk, hogy ma már meg lehet csinálni olyan minőségben egy tévéfilmet, hogy a mozivásznon is megállja a helyét. Én pedig most megpróbáltam még egy szinttel feljebb lépni látványban. A magyar nézők a Duna Televízióban, decemberben fogják látni, de előtte egy nagy fesztiválon lesz a világpremierje, a miskolci CineFest versenyen kívüli Kitekintő szekciója pedig amolyan „előpremiernek” tekinthető. De a következő lépés mindenképpen a mozifilm: miközben a Foglyok összeállt, több filmtervet is elkezdtem fejleszteni Los Angelesben, és most dolgozunk egy filmen a Filmalappal is.

– Mit tudhatunk a Filmalapnál készülő moziról?

– Eddig nem nagyon beszéltem róla, csak annyit árulok el, hogy nagyon személyes alapja van, és egy különös bosszú története. Napjainkban játszódik, a fő karakterek egy nagypapa és az unokája, az ő kapcsolatuk alakulása, miután a nagypapa egy bűncselekmény áldozatává válik.

– Milyen utakat nyitott meg az Oscar-díj önnek?

– Sok kitűnő szakemberrel találkoztam és kezdtem el dolgozni odakinn, de tisztában vagyok azzal, hogy ez hosszú évek múlva fog beérni. Sok feltételnek kell teljesülni egyszerre egy filmnél, például nem elég, hogy van egy jó producer, kell legalább egy kiemelkedő színész is. Lehetséges, hogy ez az együttállás pár hónapon belül megtörténik az egyik filmtervemmel, de az is lehet, hogy várni kell még rá. Egy biztos: fogok nemzetközi filmeket is csinálni és olyat is, ami kimondottan magyar közönségnek szól.

– Külön kell ezt választani? A Foglyok is nagy utat járhat még be…

– A nyelv sajnos magától is elég erős választóvonal. Még ha nagyon univerzális is egy történet, mint például a Mindenki esetében, akkor is komoly díjakra van szükség, hogy egy más nyelven beszélő közönség figyelmét felkeltse. De ha egyszer sikerült, talán sikerülhet még egyszer…

– Hogy látja, az Amerikai Filmakadémia szemlélete mennyiben változott az utóbbi időben? Nyitnak a nem mainstream, szerzői filmek felé?

– Úgy érzem, hogy a Filmakadémia mostanában egy kicsit újratervezi magát. Mindenkit váratlanul ért az a hatalmas változás, amit a streaming szolgáltatók okoztak. A stúdiók lassan csak az óriás bevételt hozó filmekkel foglalkoznak, illetve az olyan kis költségvetésű, de nagyon szilárd közönségbázissal rendelkező filmekkel, mint a horrormozik. Minden mást a streaming szolgáltatók az általuk finanszírozott módon tudnak a közönség elé juttatni. Az látható, hogy nagyon jó filmek, amelyek itt készülnek, nem jutnak el az Oscarig, és olyan filmek is vannak, amik kevéssé megérdemelt módon, a jól bejáratott stúdiókon keresztül kerülnek el a díjig. Ezek létező anomáliák. Közben az amerikai filmakadémiának meg kell küzdenie azzal, hogy az Oscar-gála egy nagy tévéshow lett, muszáj, hogy érdekelje a műsor az embereket. Ám a nézők nagy részét már csak a sikerfilmek izgatják, hiszen azokkal vannak tele a multimozik. Hogyan díjazzák azokat, akik valódi művészi értéket képviselnek? Hogy csinálják mindezt úgy, hogy az óriási stúdiók hatalmas lobbierejével is kezdjenek valamit, úgy, hogy az ne torzítsa el a versenyt?

Az Oscar-díjas alkotó új rendezése decemberben lesz látható a Duna Televízióban
Fotó: Orosz Péter

– Gyártásvezetést előbb tanult, mint filmrendezést. Mennyiben járult hozzá a Mindenki sikeréhez, hogy üzleti szemmel is látja a filmet?

– A gyártásszervező szakon és előtte a BME villanykarán tanultaknak sok hasznát veszem nap mint nap. De az, hogy egy filmet hogyan juttassunk el a közönséghez, tulajdonképpen kommunikációs feladat, és ebben sokfelől sok segítségem volt. Segítettek az angliai osztálytársaim tapasztalatai, de az is, hogy kiváló magyar kommunikációs tanácsadó cég képzett ki. Nagyon jó, ha az ember reálos és humános készsége egyensúlyban van. Annyi bizonyos: azt tanultam meg, hogy amikor elkészül egy film, akkor kezdődik a munka. Senkit nem fog csak úgy magától érdekelni egy film, az érdeklődést fel kell kelteni és be kell csomagolni úgy, hogy kíváncsiak legyenek rá. Ez komoly kommunikációs szakértelmet igényel.

– Azt állítja, hogy a krónikus halogatás, amiről nemrégiben megrendelésre készült kisfilmje, a HajDani és MajDani szól, a saját problémája is…

– Még nem tudtam teljesen leszokni a halogatásról, de elkezdtem tudatosan foglalkozni vele. A Telekom felkérésére készítettem ezt a rövidfilmet, de nagyon személyesen érintett a téma. Az ember próbál tudatos lenni, de saját magával kell elsőként tisztában lennie, mielőtt bármibe belefog.

– A CineFest is egy jó körkép a világ legfrissebb filmterméséből. Hogy látja, mennyiben ragadják meg a korhangulatot az itt vetített munkák?

– Én soha nem azt keresem, hogy jó korlenyomat-e a film, számomra azok a jó filmek itt a CineFesten is, amik az örök érvényűségükkel hatnak. Rendezőként is erre törekszem. Mindegy, mikor játszódik, mert ha univerzális, és minden néző a saját életét tudja meglátni benne, új szemszögből, az a legjobb helyzet, ami történhet egy filmmel. Ha például észrevesszük egy 1951-ben élt ember sorsából, döntéseiből, hogy mi lehet ránk érvényes most 2019-ben, esetleg mi az a saját, akár gyerekkorunkból származó élmény, amit hordozunk magunkban, és most ki tudjuk ásni, másként ránézni, akkor az a film célba ért.